Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Rózsaszín kacsamellsteak, citromtorta

2015. február 14. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. február 14.
citromtorta nyito01
         Éreztem, hogy az időt nem lehet tovább húzni, kiléptem a balkonajtón és kivittem magammal a könyveket, nem sokat csak néhányfélét, olyanokat, mint a Karenina Anna vagy a Sepsiszentgyörgyi Biennálé, és kitámasztottam az ajtót velük, hogy be ne lökődjön véletlenül, ki ne látná, hogy ilyesmire szükség van mindenképpen. Tehát ülök odakint a gyönyörű napsütésben, nagy dérrel dúrral tudok ülni a balkonon, és én láttam, látni véltem pontosabban, amit minden ember lát ilyenkor február közepén, hogy mára egy szívecskés történet volna időszerű.
        Tetszik tudni, hogy nem rajongom a hétköznapiért és az nem kifejezés, a kicsit szeretem és a boldogságot is, ezeket az örökkévalósággal mérik, de a szűket, a zártat, a behatároltat – ki nem állhatom. Hogy valami frisset szeretnék, aktuálisat a szerelemről, erre gondoltam, és meg is lett hamarosan, egy nő volt, szeretett. Nyíltan szeretett, nem titkolózott, hanem így és úgy szeretett, a nő szép volt, bőre finom, mint a szappanbuborék. Kegyesen uralkodott és dicsőn, a negyedik század végén vagy inkább közepén, rózsákkal díszített terített asztalai mellett fogadta látogatóit, és őközöttük volt ez a férfi, aki nem igaz, hogy álldogált a jelenlétében, hanem leült mellé, és én nem tudok erről a férfiről semmit, hogy hogyan csinálta, amit csinált, de valahogy mindent tudott, ami önmagáról vagy más férfiakról tudható. Férfinak lenni kompakt zárt rendszer. A férfi csodálkozott és kérdezett, nem bánva, hogy a kérdés a nem-tudásból (a tudomásul vett nem-tudásból) keletkezik, a férfi tudni akarta ezt a nőt. Boldogság és rémület egyazon szempárban, ilyen volt ez a férfi. Őszült és kedves volt a mosolya, melyet a nő látott legtöbbször, hiányból formált volt ez az ember, aki súlytalan beszélgetéseket folytatott a nővel a borult ég alatt, miközben a nő kissé idegenszerűen ejtett szavaival táplálkozott. Ott ült tehát az asztalnál és a nő szerette, ahogy ott ül, nem bánta, kezét gyöngéden fogta a kezében, puhán forgatta, csak játszott vele és láthatta a férfi, hogy nincs ebben igazán nagy gyakorlata, a nő édes, finom, szétáradó szerelmet érzett, de nem akarta álltatni a tömeget: fogalma sem volt, mit csinál konkrétan. Hogyhogy mit, mit mit(?), méltatlankodott az anyja, nem tudni kell, hanem érezni kell, s e kijelentés csak látszólag volt szerény, és kvadrált a Platónéval, aki a szerelemben a mindenség egyetlen célját az egység elérését látja, de ez a nő nem dőlt be az ilyen félrebeszéléseknek, mert nem voltak igazak, mintha a sebészi munkára, a testben megbúvó apró érrepedések összefoltozására mondaná valaki ugyanezt, hogy azt csak érezni kell, gondolta. Nyilván a negyedik század közepén nem ezt gondolta, de valami hasonló hasonlata lehetett, és abban biztos volt, hogy ez egy hülyeség, a szerelem nagyon is komplex, emberfeletti feladat. - Semmihez nem értek kevésbé, mint a szerelemhez - mondta. - Túl merész vagy – felelte erre az anyja, és szórakozottan elöblített két kanalat. 
       A Valentin-napra szánt menüről még nem is ejtettem szót eddig, nem ezt ették ott a negyedik századi terített asztalok mellett, ebben majdnem bizonyos vagyok. Annyiban függ össze az én történetemmel, hogy nem akartam szívecskéset, tavaly nagyon sok szívecskét találtam ki ebben a szakaszban és mára kifogytam belőlük. Inkább arra gondoltam, hogy a sárga citromkrém a beporcukrozott narancsszín rózsákkal illene az alkalomhoz, szépen is mutatna egy csoportképen; az ilyesmit valahogy el szoktam találni, tessék megnézni, odaajándékozom. Ha valaki ezt a menüt készíti el, s először a fokhagymás kakukkfüves vajban hirtelen kisütött kacsamellet kóstolja meg, amelyhez karamellizált répát gondoltam feladni, majd megfontoltan a desszertre tér rá, akkor valahol itt, a citromtorta elején érdemes vigyáznia, mert előfordulhat, hogy az örömhöz nagyon hasonló érzelem járja át váratlanul. Szóltam időben.

Tovább

Háromszázkilencedik nap: Levél, magának

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 6. 
boritek feketesziv nyito01
         Látható a képen, hogy kis, fekete szívekkel díszített borítékok vannak ma műsoron. Miért, miért, kérdezhetné bárki, mármint a borítéknak mi értelme van, küldd-e még valaki levelet postán, nem-e Anyegin volt az utolsó? De nem, éppen ma láttam Tót Endrét, az egyik legjelentősebb levélművészt, akinek Barcsay Jenő azt mondta, hogy ha nem teszi vissza a h betűt a Tót mögé, nem beszél vele többet, de nem tette vissza. A kis borítékok kísérőkártyáknak is jók, azonban ebbe végképp nem akarok beleszólni.

Tovább

Háromszázhetedik nap: Hol van a szerelem?

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 4.
holvannaszerelem nyito01
         Föltenném a kérdés, mely titkon mindannyiunkat foglalkoztat: egyszerű megtalálni a szerelmet vajon? Előfordul, hogy egy délutánon csak úgy, belép a szerelem az ajtón, de az ilyen véletlenek statisztikai valószínűsége nem túlságosan magas. Pontosan ezért - vagy azért, mert Barbi nem ért rá és én teljesen leszoktam a főzésről az utóbbi időben, szóval valami papíralapú, ráírós természetű tárgyat tudtam mára betenni ide - írtam egy szókereső rejtvényt vagy minek nevezzemet: egy betűjátékot (melyet tessék innen szabadon letölteni).  Ebben bárki megtalálja a maga szerelmét, vagy rosszabb esetben is, legalább egy szerelőt. 

Szia
Judit 

Fotó: Keresztesi Judit

Tovább

Háromszázötödik nap: Rózsaszín ültetőkártyák

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 1. 
szivecskes ultetokartya nyito01
         A retró akció első napján téli fagyival, zizivel, szív alakú nyalókával töltötték föl a közért polcait. Ezalatt itthon, az óriás, targoncázható szekrényből rózsaszín minivirágcserepek kerültek elő, egyik a másik után. A gondolatkísérlet - mely közel egyenszilárdságú Schrödinger macskájával - az volt, hogy vajon lehetséges-e ültetőkártyákat összeállítani szív alakú nyalókákból és apró virágcserepekből? Nem akarom fölöslegesen növelni a bizonytalanságot: lehetséges. 

Tovább

Háromszáznegyedik nap: Teafilterek szívekkel

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 31. 
imadommagat nyito01
       Volt idő, amikor napi tíz csésze teát ittam, mert nem szerettem őszintén beszélni, különösen írásban nem. A feladat mégis azt kívánta, hogy tegyek erőfeszítéseket ebben az irányban, és én igyekeztem, amennyire tőlem telt, de valahányszor közel kerültem egy bensőséges gondolat leírásához, fölálltam az asztaltól, kimentem a konyhába és benyomtam a vízmelegítőt. A szívem kiugrott a nap végére a teáktól, úgy éreztem magam, mint abban a Neil Simon darabban a színész, aki általában nem vitt mérgeket a testébe, de amikor III. Richárdot játszotta ivott, mint a kefekötő, mert nem kedvelte ezt a királyt különösebben, és ki akarta irtani magából a kurafit. Ehhez a szívecskés teafilterhez jobban illett volna egy aranyosabb történtet, és nekem eszembe is jutott egy, de az túlságosan őszinte volt. 

Tovább

Kétszázkilencvenharmadik nap: V mint Valentin

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 20. 
vmintvalentin nyito02
         A húgommal beszélgettünk erről a kopogtatóról, hogy hogyan lenne megkapó, csinos, (snájdig), én mondtam, hogy szeretném, ha egyszerű, gyöngyházfényű volna és szép, mint Elise Kreuzberger huszonhárom évesen. Ha kérhetem, legyen rajta egy V betű a bal oldalon, azon pedig fehér glitter. Barbi kérdezte, hogy kinek, minek a rövidítése ez a vé, vendetta vagy véradás, Valéria vagy micsoda? És ki az a Valéria egyáltalán? Én pedig rápillantottam, hogy azután összenevessünk ezen a viccen, és ekkor megértettem, hogy ő a kérdést komolyan gondolta. A vé az Valentin te gyagya – feleltem barátságosan. Igen? - nézett vissza érdeklődően. - És ki neked ez a Valentin, ha szabad megtudnom?

Tovább

Kétszázkilencvenkettedik nap: Kókuszszívek csészében

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 19. 
kokuszszivek nyito01
Polgári naplókat kerestem valahonnan az ezernyolcszázas évekből, hogy lássam, milyen lehetett, amikor annak idején írtak őszintén arról, hogy mi nem történt velük egy eseménytelen vasárnapon a hetediken, de nem találtam semmit. Nem keresek elég jól. (Hogy jön ez ide?) Az egész műveletet a romantika utáni vágyakozás mozgatta, hogy hátha lenne az enyémnél jobb története a múltban bárkinek ehhez a csészényi masnis kókuszszívhez. Nem lett, így a kompozícióról kénytelen vagyok én beszélni, a magam nyelvén: alkatrészeit a tolóajtós szekrényben találtam és az ezekből összeszerelt díszt megkedveltem olyannak, amilyen. 

Tovább

Kétszázkilencvenegyedik nap: A piros lencse

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 18. 
piroslencse nyito01
         Egy könyvet tartottam a kezemben, azon próbálgattam a vörös lencsén átáramló fényt szívalakba rendezni. A szöveg nem volt témához illő és puhakötésű sem, amit pedig ez a projekt megkövetel. Ebben a lakásban vannak még könyvek, és én, mint egy imafalnál ringtam előttük, egy szerelmi történetet kerestem, egyetlen darabot, nem igaz, hogy nem találok valamit, gondoltam percekkel később kelletlenül. Ipso facto azt is kénytelen voltam nyugtázni ugyanitt, hogy ebben a könyvtárban a királydrámák a többiek viszonylatában még optimista munkáknak számítanak és - kérdeztem, de a válaszra nem tartottam azért igényt - komolyan, mi a nyavalya bajom van nekem? Végül a fényszívet egy Buzzati műbe vetítettem. Aki nem ismerné az Egy szerelem történetét, annak mondom, hogy a romantikát, mint célt vele nem értük el, de ebből a kínálatból így kerültünk legeslegközelebb a feladat megoldásához. 

Tovább

Kétszáznyolcvanegyedik nap: Szívecskés asztaldísz

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 8.
szivecskes nyaloka nyito01
         Ma mindenki dolgozott, csak én nem, és a szobafogságban el akartam végezni valami más feladatot is az írásbelieken kívül, így porcelánkannákat fotóztam és homályos portrékat lőttem az előszobatükörben magamról, hogy lássam, hogyan festek smink nélkül. Miért? Reméltem, hogy ez a kérdés nem kerül elő. Fölhívtam Barbit, hogy megkérdezzem, miről szól ma a poszt és ő konkrétumokat nem tudott említeni, de mondta, hogy mindjárt itt van Valentin nap, szerinte ebben az irányban lenne érdemes erőfeszítéseket tenni. Így történt, hogy elővettem két kampónyalókát és szívecskévé fordítottam össze őket, ez kezdetnek talán megteszi.

Tovább

Romantikus, de nem émelyítő ajándékötlet, ha bárki szükségét látná ilyesminek

 Írta: Keresztesi Judit

„Holnap szent Bálint napja lesz,
Mindjárt reggel korán;
És ablakodnál, párodul,
Ott leszek, én leány.
Kelt a legény, felöltözött,
Ajtót nyitott neki:
Bement a lány, de mint leány
Többé nem jöve ki.”
William Shakespeare, Hamlet 
(Arany János fordítása)

DSC_8098Ez a poszt most az én szórakoztatásomra született Bálint napra. Nem keresek ezúttal kulturális felhatalmazást, egyszerűen csak beszélek az ünnepről önhatalmúlag, arra hivatkozva, hogy ha Shakespeare-nek megfelelt, biztosan nekem is megteszi. 

Minden úgy kezdődött, hogy egyszer télen, szükségem volt harminc fő mikulásra abban a rémes igazgatói állásomban, amit egy kereskedelmi rádióban töltöttem be. Tizenegy évvel később, abból az alakulatból az egyik mikulás elvett feleségül. Aki ennél pikánsabb részletekre számított, az tényleg nem ismer engem. 

A Valentin napot kettőnk közül én szeretem jobban, a férjem a találkozásunk dátumát kedveli, ő arra készül, én erre szoktam. Ezeknek a mini ünnepeknek van egy komfortfokozatuk, az ajándékozás környékükön nem kötelező, csak ajánlott vagy még talán az sem, érthető és jogos, ez minden, ami biztosan elmondható róla. Ez a szabadság inspirálja a résztvevőket gondolom, mert rendre izgalmasabb meglepetésekkel szolgálnak, mint a nagy nyomás alá helyezett napokon általában szoktak. Az egyik évfordulónkra például 720 hektár földet kaptam a Holdon.

Tovább