Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Kacsasaláta, pesztós garnéla linguine, mini sajttorta málnaöntettel

2016. február 25. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2016. február 25.
kacsa 04
         A Gdanskból repatriált pesti lelkész utálta a vakrandikat, különösen azokat, amelyeket a barátai szerveztek neki. De ők ki akarták házasítani, főként, mert reggel, amikor felébredtek már a konyhájukban ült, meresztgette a szemét és bőgette a kávéfőzőt és egyenként megnyomorgatta az este kisült buktákat, hogy melyik diós és melyik nem, mert a diósat nem szerette, és nem kérdezett, csak mindegyiket megtörögette, aztán ha nem talált lekvárosat legyintett, és elmesélte, hogy Sárika gyönyörű, súlyos mellekkel állt a Podmaniczky és a Rózsa utca sarkán valamelyik nap, s amikor megszólalt Sárika, a hangja zúgva hasította a levegőt, mint egy pofon, és őt minden szó megrázta, megremegtek a szempillái, ide-oda imbolygott, és magára gabalyította a sálját. A nő, aki a buktákat sütötte nagyon szerette ezt a gdanski embert, a nőgyűlöletét is. A férfi tüntetőleg írt egy szakácskönyvet, Főzés mikróban, egy főre címmel, lehetett tudni, hogy komolyan gondolja, amikor a kapcsolatairól beszélt szellemes volt és szomorú. Az a nő, akivel legutóbb összehozták a síron túl is vele akart maradni, arról ábrándozott, hogy hárfazene szól a mennyekben, ők meg páros teniszt játszanának Abe Lincolnnal meg Tupac-kel, a férfi nem szívesen mondott nemet, nem nagyon tudott tudniillik, egyszer még egy szamurájkardot is eladtak neki a zsibin, de a nősülés nem ment neki.
         Erre a randevúra egyedül öltözött, eleinte szürkében gondolkodott, de végül a sötétkék zakóját vette fel. Mielőtt elindult volna, bement a fürdőszobába, hirtelen felindulásból belekapaszkodott a vécé láncába, és kétszer egymásután lehúzta a vizet, mintha valami varázsajtót nyitna meg, aztán reménykedve felnézett, de még mindig ugyanazok a szögek meg boltívek vették körül. A mólóval szemben volt az étterem, a felszolgáló kirakta a kacsát és a májpástétomot, a salátahajókra mézes hagymakúpokat rendezett, és megszórta őket mandulával, a lelkész azután gőzölgő, lágy tésztát evett rákkal meg vastaghúsú olívabogyókkal. Akkor pillantotta meg a nőt, aki prémkabátban álldogált a kikötőben, látogatóba jött Pestre, eleinte nem akarta megmondani, kihez, de egy órácskára mindenesetre óvatosan leült az egyik székre, mint egy páva vagy mint egy kismadár. Ajándékot is hozott magával, az arcán finom ráncok alakultak át szép vonalakká amikor elmosolyodott. Ha elfáradt, elnézett a Duna irányába, aztán beletúrt a kabátjának a zsebébe, és képtelenebbnél képtelenebb McDonald’s figurákat vett elő. Ahogyan mentek beljebb a beszélgetésben, egyre-másra kerültek elő a fényképek, lábnélküli emberekről; nagyon-nagyon rossz fotográfus volt a nő. A feje meg a háta is hiányzott egyik-másik alaknak a képekről, a telefonjáról mutogatott meg mindent, a készülék fényét tükröző arcban megmártózott a lelkész tekintete, és zavarában távolsági autóbuszjáratokról mormogott, és málnaszószban megforgatott sajttortácskákat tömött a szájába, ezt a szépséges nőt nem akarta többé látni soha, ebben biztos volt. Otthon a kapualjnak nedves falszaga volt, de amikor a kapu alagútján végigmenve kiért az udvarra, ott már vakítóan sütött a nap. Másnap azután a buktás nő konyhájában kezdett megint, és a nő tudni akarta, hogy mentek a dolgok, és a lelkész aztán csak valami olyasmit mondott, hogy igazán nehéz az ő korában megszületni minden ürügy és ugródeszka nélkül, de ha vannak ilyenek, akkor meg még nehezebb, s közben beletúrt az ujjával egy tál rizstésztába, hogy van-e benne káposzta, mert azt nem szerette.

Tovább

Kagylóhús és kacsasült, friss korianderes tésztával

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 1. 
fesukagylo nyito03
         Délután úgy tűnt, van egy történetem, amelyben valaki fölvezetett másokat egy csigalépcsőn, s mindeközben szép neveken szólította vendégeit. Egy kisebb tömeg gyűlt ott egybe, ismerősök, suttogva beszélgetett mindenki mindenkivel, könyvtárszobákon, titkos ajtókon haladtak keresztül, mígnem egy folyosón találták magukat, s innen már másvalaki egy sötét pince mélyébe kalauzolta a társaságot. Egy férfi erősen fogta egy nő ujjait, lent azután, ahonnan gépzúgás hallatszott, lehunyta mindenki a szemét, egy nő gyöngéden végigsimított egy férfi hátán… majd kinyílt egy ajtó, és mögötte a csillárok és szépen terített asztalok fényében ott állt… egy ember. De, hogy ki volt ez az illető, akinek -  a sötétben álldogálók így figyelték meg - köntöséből csurgott a fény, és hogy ezek a nők és férfiak mi járatban voltak arrafelé, nem lehetett kideríteni, mert az ujjaim hirtelen összevissza kezdtek kalimpálni a billentyűkön, figyelmük elterelődött, és példa nélkül a blogbejegyzések szövevényes történelmében, félbehagyták az elbeszélést.
         Kénytelen vagyok így beérni a valósággal: fésűkagylót ebédeltünk. És kacsát, már megint. Ezt a számtalan egyszerű mozdulatból összeálló receptet egy kínai fiútól tanultam, ő otthonról hozta, és azt ajánlotta, hogy ha nincs kifejezetten ide való Michiu főzőborom, használjak nyugodtan vodkát, így lett ez a gyönyörű előétel készen. A tökéletes falatot úgy érdemes elképzelni, ahogyan a képen is látható: alulra egy réteg gyömbérrel és korianderrel ízesített fokhagymás tészta kerül, rá a kacsasült, s ezt zárja le az édes, ugyancsak gyömbérrel fűszerezett kagylóhús.

Tovább

Kagyló á la hongroise

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. október 16.
kagylohongrois nyito02
         Az ajtóban csípőre tettem a kezem és azt mondtam, hogy nincs egy árva történetem. A bejelentés nem keltett olyan hatást, amilyenre számítottam, leginkább semmilyen hatást nem keltett, így kinyitottam egy üveg fehérbort. A probléma nem oldódott meg, de a kérdés feledésbe merült, s aztán hirtelen eszembe jutott, hogy vasárnap, mialatt ez a kagylóétel főtt, kibámultam a konyha ablakán a szép parkerdőre, amely alattunk elterül. A kertészek egyenként törölték le a leveleket a választások napján, a pázsit is kapott egy helyes szasszont, az úttest tiszta volt, mint a patyolat. Az ausztrálok egyszer írtak egy országimázs reklámot a turistáknak: besamponoztuk a tevéket, kizavartuk a cápákat a medencéből, szóval, hol a francban vagytok. Még abban az évben meghívták Tony Blairt Canberrába, és ő a parlamentben azzal nyitotta beszédét, hogy idefelé a gépen elaludt, csak a reptéren riadt föl, hát én meg, hol a francban vagyok? – az a kérdés jutott eszébe hirtelen. Ez a kagyló annyi idő alatt készült el, míg mindez átfutott az agyamon. Úgy lehetett ez igaz, ha volt hozzá itthon minden, és a hozzávalók darabolva, megtisztítva rendben sorakoztak a konyhapulton, tehát elméletben mindenkit a Földön körülbelül negyedórára választ el ettől az ételtől. Ebben a fogásban semmiféle magyarosidegen nincs, legfeljebb a kagyló, de, ha átlépi valaki ezt a képzeletbeli határvonalat, akkor a másik oldalon úgy látja majd, hogy a szósz majdnem megegyezik a paprikás krumpliéval, kivéve, hogy adtam hozzá fehérbort, citromot, sáfrányt és édesköményt, de a kolbász és a hagymaalap ugyanaz, és ki gondolta, hogy ez az alaplé a kagylóval kiegészítve boldoggá teszi az embert. Senki. Senki nem gondolta. Ez a kagylótál, friss kenyérrel, egy próbát mindenképpen megér.

Tovább

Cukkiniszuflé

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. október 9.
cukkiniszufle nyito01         Legtöbbször bólintok, elmosolyodom és valami másra terelem a szót, de most, most a csésze mellé óvatlanul letettem a kiskanalat, és azt feleltem: kétszer. Reggel egy turmixot és később, valami bonyolultabbat. - Jó, de mikor eszel? - kérdezte. - Reggel - ismételtem meg - és koradélután egy menüt, ez amolyan kiszámított… - De mikor eszel? Rámosolyogtam, nem érdekes – mondtam. – Jól vagytok? – kérdeztem. Egy nagyon rövid novella után kezdtem kutatni a gondolataimban ma estére, és eszembe is jutott egy férfi, aki palacsintát sütött reggelire, rárendezett egy marék áfonyát és mézet tett mellé. A nő egy finom mozdulattal átnyúlt a pult fölött, a szoknyája szegélye meglibben. Később, az udvaron a férfi kezeit az ő kis kezeibe fogta és úgy melengette a meggémberedett ujjakat. A férfi a szobában képeslapot rajzolt neki, egy fa és azt hiszem, egy lila madár, talán egy pinty lehetett az elején. A nap végén egymásra néztek és kérdezték, hogy most mi legyen velünk? Üljünk itt hosszan és szóljunk, ha a másiknak valami beragadt a fogai közé és meséljünk történeteket. Így is lett. Nem bánták, ha kétszer hallottak valamit, arra gondoltak, szeretik, ahogyan a másik meséli ezt a történetet. A férfi holtfáradt volt, a nő leült, ölébe vette a lábát és kifűzte a cipőjét, a férfi pedig fölvette azt az apró-mintás ingét, amelyikben a nő olyan szépnek látta.
         Amikor a megbeszélésről hazaértem, már csak azt tudtam tenni, mint amit nagyanyám, ha nem volt a kamrában semmi. - Nincs itthon semmi - mondta - csak egy kis cukkiniszuflé lesz csillagom, meg kacsa, karamellizált répával és körtés csokoládés lávatorta. Nagyanyám tudott menüt komponálni, az ilyen adottság úgy látszik, generációt ugrik, és a nagy orr is, ugyanúgy. Az én szuflém ezúttal nem jött föl olyan szépen, de belül bolti, garantálhatom; könnyű, finom illatú és a szó legnemesebb értelmében zöldséges.

Tovább

Baszk torta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. augusztus 16.
baszktorta nyito01
         Eszembe jutott Zelma levele Bécsből, rögtön azután pedig eszembe jutott az ő baszk tortája, és elmosolyodtam, bólintottam, csak úgy magamnak, aztán fölemeltem a fejemet és rámosolyogtam a gyönyörű sárgaréz csillárra, a csillár öt kristály kelyhére, és akkor mondtam, hogy én az európai felvilágosodás tisztelője vagyok, ugyanaz a szisztéma van a fejemben, mint Goethének vagy Mozartnak, nem kell nyugtalankodni. Azt nem tudom, hogy egyáltalán aggódott-e bárki bármennyire is a fejemben lévő szisztémák miatt, mindenesetre az asztal körül ülők elnevették magukat. Később jónak láttam elmesélni azt a történetet, amelyiket a levélben olvastam. Hogy Zelma még fiatalkorában beleszeretett egy férfiba, aki a Bécsi Egyetemen tanított, ezüstveretes sétabotot hordott és naponta kétszer váltott inget, az egyiket reggel vette föl, a másikat este. Zelma sütött neki egy baszk tortát, abból ettek vasárnap délután a biedermeier bútorral berendezett, virággal díszített szobában, aztán már útban kifelé, az ajtónál a férfi egyszer csak megfordult, és azt mondta Zelmának szigorúan: - Maga az enyém. Ezt vegye tudomásul. Tudomásul vettem, felelte neki Zelma vidáman. Jöjjön be az irodámba szerdán, kérem. Bemegyek, kérem. És legyen nagyon szép. Szép leszek, kérem. Imádjon engem, kérem. Imádom, kérem. Hozzon ebből a tortából, ha marad. Hozok, kérem.
         Éppen egy tortára volt szükségem. Ami nem soklapos vagy egyéb, bonyolult dolog, egy szimpla torta, finom, inkább pite, mint torta, egy tortának látszó pite, ezért jutott eszembe Zelma. Ez a baszk torta az egyszerű sütemények közé tartozik, mint a rácsos pite, de a tésztája elsőrangú, nem viccelek, ezt érdemes más pitealapnak is meggyúrni. A tortába cseresznyedzsemet vagy szilvalekvárt kennek, és hogy harmadnapra sem szárad ki, azt a vele együtt sütött sűrű vaníliás mandulakrémnek tudhatjuk be.

Tovább

Háromszázhatvanötödik nap: Sült kávépuding

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Szerkesztette és a gyártást vezette: Keresztesi Barbara
Producer: Fischer Tamás
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. április 3. 
kaves kenyerpuding nyito01
         Ez az utolsó bejegyzés. A következő előtt, tenném hozzá hanyagul. Három hétre megyek szabadságra, minden percét élvezni fogom, azokat is, amelyikeket egyáltalán nem. Tudom, hogy össze kellene foglalnom a történteket, kiemelni a fontos pillanatokat, megköszönni mindenkinek, amit nem lehet megköszönni, de, ahogyan valamelyik nap is zokogva mutattam rá a nappali közepén: nem fogom ezt a valószínűtlen évet három mondatba sűríteni. (Zárójelben jegyzem meg, hogy folyékonyan beszélek sírás közben, hangszínem a megszokott, a kiejtésem is jó, ezen a téren sokat fejlődtem.)

         A blog írását a negyedik napon adtuk fel először, és azután júniusig hetente egyszer. Mertünk alkotni, csak nem tudtunk, bizonytalanok voltunk, nívótlan, időérzék híján lévő nők az idegösszeomlás határán (hermelinnel). Mindez relatíve, persze. Később valahogy megtaláltuk a dolgok élét, ráálltunk, gondolom, azért, hogy elmenjen a dolgok éle, és ez hozott némi állandóságot. Ekkor történt valami kimondhatatlan, egy gyönyörű, verőfényes nyári napon. Mindig úgy képzeltem, hogy ilyesmi csak rossz időben lehetséges, ha egyáltalán, és aznap éjjel még minden rendben is volt, de reggelre, nos reggelre megingott a hitem, nem az, amelyik onnan van, hogy hangok beszélnek a fejemben néha, hanem a másik, a földi életbe vetett. Hogy az nem olyan egyértelműen jó, az ember nem egy kiforrott elképzelés, nincs is készen, ezen tűnődtem, miközben a halál beálltát magamon kénytelen voltam megállapítani. Nem mondom, hogy nem igyekeztem hozzászokni a helyzethez, nem valami jó, ez jutott eszembe, de, ha őszinték akarunk lenni, gondoltam, voltam már rosszabbul is. A továbbiakban pedig nem is gondoltam már semmi mást. Legfeljebb, hogy milyen puha fordulat ez, szépen megmosakodik az ember, estére meg itt áll vérben, de a következő délutánon már viccelnem kellett, háromra: egy, kettő, három, és mondhatom, marha nehéz viccelni úgy, ha előtte mintegy lepuffantottak. Ezt követően egy idegen megmentette az életemet. Rutinszerűen egyensúlyba állította a felborult téridőt, kicsit leporolt, semmiség, mondta, tessék jönni máskor is. Így történt. Az eset után némiképp megváltoztam, új, energiatakarékos modell lett belőlem valahogy, van rajtam fék, meg index, ilyenek, és állati gyors vagyok, a többiek hasonlóan. Múlt decemberben át is léptük a teljesítőképesség határait, és őszintén, fogalmam sincs, mi történik, de minden a legnagyobb rendben, és péntekenként Caro Emeraldot hallgatunk. Most pedig, meg fogok nézni számos hollywoodi showt, közülük néhányban lőnek majd várhatóan, mint a fene. Lesz olyan, amelyikben Vince Vaughn beszéli el az igazságait, elmosogatok, lemegyek a tengerhez, és megpróbálom megérteni, hogy mi történt velünk. Aztán visszajövök. Addig is, tessék parancsolni egy olyan desszert, aminél soha nem ettem finomabbat. Sült kávépudingról van szó, rajta az öntet ugyancsak kávészirup, ha Kedves Olvasó, egy kicsit kedveled magad, muszáj ezt elkészítened. A találkozás egy öröm volt, ezt nem udvariasságból mondom. Április végén újra itt vagyok. És guess what: bon appetit!

Tovább

Háromszázhatvannegyedik nap: Csípős halszószos csirkeszárnyak

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Szerkesztette: Keresztesi Barbi
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2014. április 2.
pikans szarnyak nyito01
         Ez az utolsó előtti nap. Lawrence Dai,  egy túl sok idővel rendelkező tizenkilenc éves  fiú a Northwestern Universityről,  2010-ben elindított egy háromszázhatvanötös blogot, amelyiken arról írt, hogy egy évig minden nap megnézte, amint Julie Powell egy évig minden nap főz, és annak a blognak az utolsó előtti napjára Dai már tudta, amire később én is rájöttem, hogy senkinek nem szabadna háromnál többször látnia egy Nora Ephron filmet. A mi blogunk Lawrence Dai nyomán indult el, így indirekte arról is ő tehet, hogy én e miatt a blog miatt most boldog vagyok. Dai nagy árat fizetett azért, hogy én így érezhetek, mert az utolsó előtti napon ő már nem szerette a Julie and Juliat, a DVD-t leginkább  kivágta volna az ablakon, úgy tudom, két napra rá ki is vágta, és azóta hallgat. Ma, a finálé előtt, csípős halszószos csirkeszányakkal adózunk Lawrence Dai emlékének. Dai valami távol keleti amerikai, fogalmam sincs, honnan való pontosan, az étel, amiről most hallunk kínai. Tudom, hogy ez amolyan Bukarest vagy Budapest problémához vezet, és tegnap az egyik csatornán szakértettek is a nindzsákról egy ázsiainak, hogy te biztosan egy nindzsa leszármazottja vagy – mondta a riporter - és a fickó felelte, hogy a ninzsák kínaiak, én meg koreai vagyok, az isten szerelmére, és értem a felháborodást, de akkor is, ez minden, amit most tenni tudok.

Tovább

Háromszázhatvanadik nap: Tükröm-tükröm

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 29. 
legcukibb nyito01
         Bementem ma a Bálnába, hogy Zsani barátnőmmel találkozzam és leginkább csak ültünk a kiállításon, úgy is mint köztéren, beszélgettünk, közben figyeltük az embereket, akik nagyon sokan voltak. Amit elmondok, nem gyakran történt meg, amíg ott voltam hétszer legfeljebb, mégis jellemzi a termet, ezt kénytelenek vagyunk csak elhinni nekem. Azon a helyen, a tárgyak tapogatása és a szobrokon való séta közben előfordul, hogy váratlanul boldog lesz az ember, nem is tudja, talán jobb volna túladni ezen az érzelmen, levezetni valakin, és akkor szépen, hosszan magához öleli azt a valakit, akivel érkezett. A kiállításra bekerült ma egy új állomás, a Tükröm-tükröm fotókabin. Barbi gyerekeknek szánta eredetileg, az ő magasságukhoz is méretezte, de délután háromkor felnőttek kezdtek hozzá sorban állni, hogy belehajolhassanak. 

Tovább

Háromszázötvenkilencedik nap: Lila tojások

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 28. 
lilatojasok nyito02
         Hét írás maradt ebből a blogból, hamarosan kezdődik valami új, ettől tartok egy kicsit, így négyszemközt: életemben először félek igazán. A jövő, amire szükségem van, s melyet magamnak kinéztem sem intézményesülve nincs, sem semmi, egyszóval nem létezik, vagyis én sem létezem. Egy nem-létező, fantasztikus ígéret vagyok, egy lehetőség, ami egyszersmind átverés, csalás és mégis nagyon vonzó, sőt beváltható és, ha már így szóba hozta, ez halálra rémít engem csillagom. Könnyen le tudnám most inni magam. Ma mi volt? Ma, ma lila tojások voltak egy műalkotásban. A kínáló a Nemzeti Galériából származik, a belehelyezett tojásokat ételfestékkel színezte szép, egyenletesre Barbi. Az asztalközép páratlan a maga nemében, a népművészet általában nem gondolkodik emeletekben, de Rónai Ági kivételt tett, és így született ez a metszett mezőtúri-mintájú asztalközép, melyet nem elhoztunk, hanem kölcsönkaptuk, értelemszerűen.

Tovább

Háromszázötvenhetedik nap: Skót shortbread

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 26. 
shortbread nyito02
         A tearózsák rendben elkészültek, de a koszorú színével lett egy kis baj - horribile dictu - nem ment a rózsákhoz. Hogy akkor mutassuk be a virágokat önmagukban, mondták, úgy én unnám őket rettenetesen, mondtam, és ha unok valamit, mindig keletkezik egy fekete lyuk a világegyetemben, azt nem akarhatjuk. Hát, ha kopogtató nem, akkor shortbread lesz ma, alighanem. A skót shortbread egy teasütemény, amelyet Angliából hozattam korábban, sokáig titokban tartották a receptjét, nagyon vártuk, hogy kiszivárogjon és nem vártunk hiába. Vaj, cukor és liszt egyszerű keveréke, tessék parancsolni.

Tovább

Háromszázötvenötödik nap: Créme brulée

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 24. 
cremebrule nyito01
         Nem lett történetem, amit saját kezűleg odaírhatnék a créme brulée mellé, (egész nap olvastam, a női létélményről, hogy a nők tűsarkakon sétáló agyak. A posztfeminista irodalom nem hozza, hogy mindegyik vagy csak némelyik. De azt is valahonnan innen tudom, hogy némely férfi mind egyforma, úgyhogy tudok mindent, vagy ha tudni nem tudok szinte semmit, egészen biztosan sejtem).  Erről jut eszembe - és tényleg erről, nem pedig ravaszan erre játszottam itt végig - hogy írt egy nő nekem pár hete, egyik tűsarkon álló agy a másiknak, hogy szeret bennünket, de a porcelánok, meg a nagy virágok, meg a túl gazdag ételek nem szerencsések, a képeken tükröződő élet nem reális szerinte. Az életem, a realitáshoz való kifinomult érzékből adódóan irreálisnak tűnik. Ez életem története. De vegyük most már a créme brulée-t. Nyavalyás franciák, hogy hat tojásból és egy kis cukorból mit ki nem tudnak hozni.

Tovább

Háromszázötvennegyedik nap: Nyuszis szalvétagyűrű

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 23. 
nyuszi szalvetagyuru nyito02
nyuszi szalvetagyuru rotschild2        Rothschild-mintájú porcelánban hozzák ki a kávét Herenden, a manufaktúra kantinjában. Az első angoltanárom azért nem szerette elfogadni apja vasárnapi ebédre szóló meghívásait, mert mostohaanyja olyankor a Rothschild szervizzel terített, s míg a többi készleten inkább csak virágokkal és lepkékkel találkozik az ember, ezen legyek s más rovarok bukkannak elő az étel alól. Hogy milyen elragadó ötlet ez a csótány, bólogattunk mi is Herenden, ahogy a kávé fogyatkozott. 
         Azután egy asztalkendővel átfúrt nyuszi lett ma a poszt. Ha elhagyjuk a drámát, akkor persze egy aranyos, tavaszi szalvétagyűrűről van szó.

Tovább

Háromszázötvenharmadik nap: Fahéjas kacsasült

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 22. 
kacsafuszer nyito02
         Ismerjük azt a viccet, hogy egy kacsa bemegy egy bárba, odaszól a csaposnak „egy sört kérek”?„Te honnan jöttél?” – kérdezi a csapos. „A szemközti építkezésről.” – mondja a kacsa. „Milliókat kereshetnél a cirkuszban.” – mondja a csapos. „Minek kéne nekik pont egy kőműves?”- kérdezi a kacsa. A szereplők egyikét baleset érte a közelmúltban, azt, amelyiket a baleset érte befűszereztem. Az ízesítést szeretném bemutatni: fahéj, bors, só, kristálycukor, portói vagy ha nincs, akkor bármilyen száraz vörösbor. Almapürével tessék ezt a kacsasültet feladni.

Tovább

Háromszáznegyvennyolcadik nap: Damasztnyúl

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat -. 2014. március 17.
nyul asztalkendo nyito01
         Szeretnék mutatni egy nyulat és nem sok mindent hozzáfűzni. A nyúl alakú asztalkendő és fölháborítóan tehetséges anyám gyönggyel kivarrt kiegészítői kerültek ma terítékre, valamint a Reichenbach porcelánok, meg egy art deco szószos és egy retro váza. Minden, mindenhonnan keveredik össze-vissza, miért nem lehet egy készlettel teríteni, most mondja meg. Mert így döntöttem, s döntésem megmásíthatatlan - feleltem, ekkor pedig fölhúzta vállát a jéghideg, noha felvilágosult kényúr, és kiballagott. A damasztnyúl összehajtása nem olyan egyszerű, mint egy csákóé, szükséges hozzá vasaló. De a szalvéta aranyos, okos és kellett nekem, nem tudtam élni nélküle.

Tovább

Háromszázharminckilencedik nap: Spagettimártás

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 8. 
spagettimartas nyito01
         Most azt írok, amit akarok, örömírás, mint az örömfoci, nem mintha tudnám, mi az a foci, de a brazilok szerint nagyon fontos. Nem mintha tudnám, kik azok a brazilok. Van egy főzős történetem egy pártpolitikussal. Kifolyik az ujjaimon át a külvilágba, ez nem nagy öröm, de ebben a műfajban éjfél és hajnal egy óra között nem válogathatok. Ez a politikus egy nő. Nem nagyon nehéz kitalálni, hogy melyik, olyan, mint én, csak más, kérem, én nem az a fajta nő vagyok, vagy ő nem az. Mindegy, beszélgettünk, és mondta, hogy ne főzzek, hogy megtiltja, alantas dolog, mi nők nem azért szereztünk több diplomát, hogy ilyen pimf ügyekkel foglalkozzunk, mint a konyha. Én egy elitista tahó vagyok, ezt mindenki tudja, de az igazságtalan beszédek hajlamosítanak a kontrasztképzésre, mondtam neki, hogy ez az én területem: a barbárságtól való eltávolodás, s az asztalkultúra ennek, ha nem is ómegája, de alfája, és nincs valamije kéznél, egy diplomája mondjuk, mert ki kellene támasztanom a billegő asztalt, amin a húst klopfolom? Amikor a Banditákban Bruce Willis és Billy Bob Thornton az Oregon City Bankot rabolták ki és a bank elnökénél vacsoráztak előző nap a bankelnök akaratán kívül, Billy Bob Thornton az elnök bömbölő feleségét faggatta a spagetti mártásának összetevőiről. A nő nem volt boldog tehát, de így is társalgott és hagyta, hogy Thornton kitalálja a szósz hozzávalóit, köztük a sáfrányt. Lefőztem ezt a mártást Thornton javaslataival kiegészítve, hátha jó, és az. Így, aki friss paradicsommártást szeretne egy spagettire, az készítse el nyugodtan, nem fog csalódni.

Tovább

Háromszázharmincnyolcadik nap: Smaragdváros

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 7. 
smaragdvaros nyito01
Arról a sárga padról nézve a felhőkön keresztül előtűnik az ígéret, a nem-létező, a majdnem bekövetkező, ami egyszersmind átverés és hallucináció és mégis fantasztikus, és ehhez kellett valami smaragdszínű, ami nem volt. Nem volt semmi. Semmi zöld. Micsoda stílustalanság. Csak azután a szemétből kihalászott borosüvegek. Ha a miértről érdeklődnének, szörcsögnék, krákognék, de a rádióriportból az azért kivehető lenne, hogy az andragógiaművészet ésComenius szavak hagyják el a számat és, hogy a halmazok metszete - ezt így fogalmaznám - véleményem szerint Óz, a csodák csodája. Ettől az interjúvoló levegője mintha elfogyna, de haladna tovább gyakorlottan, bámulatos, hogy mit meg nem engednek nekem most. Mindenesetre az üvegekből építettem egy Smaragdvárost a büféasztalra, mely, amikor kivilágítom, arról a padról látszik jól, amelyikre süt a Nap. A díszlet néhány darabját Barbi lefényképezte.

Tovább

Háromszázharmincötödik nap: Az utcai árus pultja

Készítette: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 5. 
vendor nyito02
         Egyszer, amikor egy betonrengeteg szürke tömbjében laktunk, amelyet szürke tömbök százai öveztek és még az is rontotta a képet, hogy a vizesek föltúrták az aszfaltot rögtön az után, hogy a gázosok leaszfaltoztak, kinéztem az ablakon. A pokol éppen ilyen lehet, ha engem valaki kérdez, akkor erre gondoltam és arra is, hogy milyen drámai, egyszersmind gyönyörű ellentét volna, ha most levinném a kerek asztalt, a damaszt terítőt, a gyertyatartót, a friss tatint (tatent), meg a garnélákat vajban, és a Zsolnay készletben föladnám az uzsonnát a földmunkásoknak. És nem tettem, de egyáltalán nem azért, mert csak beleképzelgek a világba, felelőtlenül, nagyon is elszántan készülődtem, úgy kellett rám kiabálni, hogy legyek szíves ezt a művészetet alaposabban előkészíteni. Most gondoltam erre újra, amikor ebben a kopár betonkockában építkezünk, hogy milyen ragyogó kontrasztot adna ki a terem egy szegletében XIV. Lajos, nyilván nem személyesen. Egy utcai árus pultját kellene fölállítanom, és nincs se kis porcelánkészletem, se nagy, sem semmilyen finom darab, a barokk, úgy tűnik, üres üvegekből és kopott tányérokból kell, hogy összeálljon, meg műanyag almákból, melyek éppen délután kaptak egy csillogó árnyalatot. Majdnem elfelejtettem mondani: a Nyugati Boszorkányra ráesett ma ez a kiállítás, a bejegyzés képein is látható.

Tovább

Háromszázharmincadik nap: Törpés szendvics

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 27. 
torpes szendvics nyito01
         Megcsípett tegnap a hideg kérem, fáztam, őszintén. Egész nap a betonon játszottam, ültem a terem padlóján és csíkokat ragasztottam le, erre egyébként minden okom megvolt. Szállt a por, úgy néztem ki, mint egy nagyon is elfoglalt kőműves (vagy mint egy ívhegesztő, aki reméljük, jobban táncol, mint hegeszt). Az előre csomagolt szendvicsek korát éljük, nincs különösebb izgalom gasztronómia fronton, más frontok tartják a frontot. Egy szendvicscsomagolást tudok felajánlani produkcióként, ha megfelel. Ha nem.

Tovább

Háromszázhuszonhetedik nap: Tavaszi szívószálak

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 24. 
tavaszi szivoszalak nyito01
         Ketten ültek egy szobában, az egyetemi tanár és az a nő, akibe a tanár évtizedekkel korábban, egy külföldi útján szeretett bele. A késődélutánokat itt töltötték, a férfi az asztalka polc felőli oldalára srégen rácsúsztatott karosszékben aludt, a nő az ablak előtt álló kék fotelben olvasott. A férfi fölriadt, be kellene menni a tanszékre, mondta, mert ott hagyta a szemüvegét véletlenül. Azután rájött, hogy nem tud bemenni, mert a kocsija kulcsát is ott hagyta, de akkor meg hogyhogy itt áll a Ford a ház előtt, az nem lehet. Alkalmasint valahol a kulcsnak is itt kell lenni, állította, csak nem látja sehol, mert a tárgyaknak nincs most körvonala, és egy megszokott mozdulattal kivette a szemüveget a szvetter felső zsebéből, föltette, ránézett a kávézóasztalra, ahol meg a kulcsa hevert, amelyet diadalittasan föl is mutatott, hogy na, itt van ez a kocsi kulcs, nem tűnt el, megint szamárságokat beszéltél Zsuzsika. Zsuzsika belekortyolt a limonádéba és arra gondolt, hogy régebben megveszett az urának ezért a szórakozottságáért. 

Tovább

Háromszázhuszonötödik: Könnyű nap

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 22. 
konnyunap nyito03
          Zelmának volt egy majdnem negyed szabadnapja, ha ragaszkodnánk a pontosításhoz: három óra, húsz perc. Három óra és húsz perc nem elég semmire, gondolta. Meglapogatta a Royal Albert porcelánokat, elautózott egy kiállításra, visszaautózott, aztán bort töltött magának és megnézte a Boston Legal egyik részét. Zelma rendetlen, ragyogó és murisabb, mint egy szatyor oposszum. 

Tovább