Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Háromszázhatvanötödik nap: Sült kávépuding

2014. április 05. - napfényposzt

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Szerkesztette és a gyártást vezette: Keresztesi Barbara
Producer: Fischer Tamás
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. április 3. 
kaves kenyerpuding nyito01
         Ez az utolsó bejegyzés. A következő előtt, tenném hozzá hanyagul. Három hétre megyek szabadságra, minden percét élvezni fogom, azokat is, amelyikeket egyáltalán nem. Tudom, hogy össze kellene foglalnom a történteket, kiemelni a fontos pillanatokat, megköszönni mindenkinek, amit nem lehet megköszönni, de, ahogyan valamelyik nap is zokogva mutattam rá a nappali közepén: nem fogom ezt a valószínűtlen évet három mondatba sűríteni. (Zárójelben jegyzem meg, hogy folyékonyan beszélek sírás közben, hangszínem a megszokott, a kiejtésem is jó, ezen a téren sokat fejlődtem.)

         A blog írását a negyedik napon adtuk fel először, és azután júniusig hetente egyszer. Mertünk alkotni, csak nem tudtunk, bizonytalanok voltunk, nívótlan, időérzék híján lévő nők az idegösszeomlás határán (hermelinnel). Mindez relatíve, persze. Később valahogy megtaláltuk a dolgok élét, ráálltunk, gondolom, azért, hogy elmenjen a dolgok éle, és ez hozott némi állandóságot. Ekkor történt valami kimondhatatlan, egy gyönyörű, verőfényes nyári napon. Mindig úgy képzeltem, hogy ilyesmi csak rossz időben lehetséges, ha egyáltalán, és aznap éjjel még minden rendben is volt, de reggelre, nos reggelre megingott a hitem, nem az, amelyik onnan van, hogy hangok beszélnek a fejemben néha, hanem a másik, a földi életbe vetett. Hogy az nem olyan egyértelműen jó, az ember nem egy kiforrott elképzelés, nincs is készen, ezen tűnődtem, miközben a halál beálltát magamon kénytelen voltam megállapítani. Nem mondom, hogy nem igyekeztem hozzászokni a helyzethez, nem valami jó, ez jutott eszembe, de, ha őszinték akarunk lenni, gondoltam, voltam már rosszabbul is. A továbbiakban pedig nem is gondoltam már semmi mást. Legfeljebb, hogy milyen puha fordulat ez, szépen megmosakodik az ember, estére meg itt áll vérben, de a következő délutánon már viccelnem kellett, háromra: egy, kettő, három, és mondhatom, marha nehéz viccelni úgy, ha előtte mintegy lepuffantottak. Ezt követően egy idegen megmentette az életemet. Rutinszerűen egyensúlyba állította a felborult téridőt, kicsit leporolt, semmiség, mondta, tessék jönni máskor is. Így történt. Az eset után némiképp megváltoztam, új, energiatakarékos modell lett belőlem valahogy, van rajtam fék, meg index, ilyenek, és állati gyors vagyok, a többiek hasonlóan. Múlt decemberben át is léptük a teljesítőképesség határait, és őszintén, fogalmam sincs, mi történik, de minden a legnagyobb rendben, és péntekenként Caro Emeraldot hallgatunk. Most pedig, meg fogok nézni számos hollywoodi showt, közülük néhányban lőnek majd várhatóan, mint a fene. Lesz olyan, amelyikben Vince Vaughn beszéli el az igazságait, elmosogatok, lemegyek a tengerhez, és megpróbálom megérteni, hogy mi történt velünk. Aztán visszajövök. Addig is, tessék parancsolni egy olyan desszert, aminél soha nem ettem finomabbat. Sült kávépudingról van szó, rajta az öntet ugyancsak kávészirup, ha Kedves Olvasó, egy kicsit kedveled magad, muszáj ezt elkészítened. A találkozás egy öröm volt, ezt nem udvariasságból mondom. Április végén újra itt vagyok. És guess what: bon appetit!

Tovább

Háromszázhatvannegyedik nap: Csípős halszószos csirkeszárnyak

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Szerkesztette: Keresztesi Barbi
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2014. április 2.
pikans szarnyak nyito01
         Ez az utolsó előtti nap. Lawrence Dai,  egy túl sok idővel rendelkező tizenkilenc éves  fiú a Northwestern Universityről,  2010-ben elindított egy háromszázhatvanötös blogot, amelyiken arról írt, hogy egy évig minden nap megnézte, amint Julie Powell egy évig minden nap főz, és annak a blognak az utolsó előtti napjára Dai már tudta, amire később én is rájöttem, hogy senkinek nem szabadna háromnál többször látnia egy Nora Ephron filmet. A mi blogunk Lawrence Dai nyomán indult el, így indirekte arról is ő tehet, hogy én e miatt a blog miatt most boldog vagyok. Dai nagy árat fizetett azért, hogy én így érezhetek, mert az utolsó előtti napon ő már nem szerette a Julie and Juliat, a DVD-t leginkább  kivágta volna az ablakon, úgy tudom, két napra rá ki is vágta, és azóta hallgat. Ma, a finálé előtt, csípős halszószos csirkeszányakkal adózunk Lawrence Dai emlékének. Dai valami távol keleti amerikai, fogalmam sincs, honnan való pontosan, az étel, amiről most hallunk kínai. Tudom, hogy ez amolyan Bukarest vagy Budapest problémához vezet, és tegnap az egyik csatornán szakértettek is a nindzsákról egy ázsiainak, hogy te biztosan egy nindzsa leszármazottja vagy – mondta a riporter - és a fickó felelte, hogy a ninzsák kínaiak, én meg koreai vagyok, az isten szerelmére, és értem a felháborodást, de akkor is, ez minden, amit most tenni tudok.

Tovább

Háromszázhatvanharmadik nap: Arany tojás

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Szerkesztette: Keresztesi Barbara
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. április 1. 
rantotta nyito02
         A háromszázhatvanharmadik napnál tartunk, kettő maradt hátra, föl kellene adni, nemde. A dramaturgia az utolsó napokra valami feszültséget követelne, de aki azt hiszi, hogy ilyet én tudok, az téved. A finálék... a finálékkal... hagyjuk ezt, bevezetésben jó vagyok, befejezésben nem annyira. Ma megráztam egy tojást, három percen keresztül, nagyon erős rázás volt, úgy főztem keményre, és sárga lett az egész, pontosabban: eltűnt a közepe. Ez óriási. (?)

Tovább

Háromszázhatvankettedik nap: Az ujjlabirintus

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 31. 
ujjlabirintus nyito01
         Írtam valamit egy labirintushoz, hogy mire jó az mégis, és a szöveg tényszerűen rosszul sikerült, de használtuk, mert az eredmény az eredmény, még, ha béna is. Így olvashattak sokan arról, hogy utak és ellenutak, két pont között a leghosszabb görbe, meg ilyen marhaságokat. Próbáltam őszinte lenni. Külső nyomásra, olyan is lett, az az elvárás újabban, hogy közelítsek önmagamra, mert magamat illetően szépen, nagy ívben mellébeszélve dolgozom vagyis, kerülöm a találkozásokat velem. Ahogyan kívülről látják, és ezt vehetem, aminek akarom, nem vagyok magamhoz közelálló személy; titkaim vannak, melyeket hülyeségekkel takargatok előlem, ami bornírt, már ne is haragudjak. Mit mondhatnék. Az igazság általában elviselhetetlen és engem is ideértve, ki akar hallani elviselhetetlen történeteket? Nem tágítottak. Hogy kezdetnek megtenné a labirintus igazsága, mondták, ezért mondanám-e meg kerek perec, miért fontos nekem? Ha muszáj, onnan kezdeném, feleltem kelletlenül, hogy egy kívül eső pontból látszik a labirintus  középpontja, vagyis onnan a rendszer maximuma érzékelhető, melynél a labirintuson belül többet vagy mást elérni nem lehet. Ez a valami, a díj, ha úgy tetszik, távolról mutatja magát, ez fontos, onnan, ahol én állok igazán jól nem is ismerhetem, de tudok róla, megkívánhatom, sóvároghatok utána. Bánthatom szóban, rálegyinthetek, hogy bármikor az enyém lehetne, ha akarnám, de kinek kell egy ilyen, hazudhatom, hogy egyszer már megvolt, de nem olyan nagy szám. Másokon követelhetem, hihetem, hogy alanyi jogon jár nekem, vele álmodhatok, őrülten szerethetem, tudhatom, hogy egy napot sem élhetek nélküle tovább. De a tény, tény marad, ez mind csak látszattevékenység, attól, hogy megugatom, a tőlem határvonalakkal elválasztott bármi, nem lesz az enyém. Van egy elérési útvonala viszont, ez biztos, ami egy lottóötösvárástól különbözik, és ha ez nincs kiépítve, az pech, akkor új járatot kell ütni a kultúrába, ami lehetetlen, de azért kivitelezhető. Hogy hogyan és milyen kanyarokban bedőlve kell túlmenni minden határon, ez a kérdés, és jó, ha van egy intézményesített válasz, hogy akkor „a” pontban tessék belépni az ajtón, és az ösvényen kitartóan végig, meg fogja ismerni asszonyom, nem lehet eltéveszteni.

Remélem, ez a válasz, így megfelel. Itt mellékelek egy ujjlabirintust, ne tessék visszabeszélni, csak tessék nyugodtan kipróbálni. 

Tovább

Háromszázhatvanadik nap: Tükröm-tükröm

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 29. 
legcukibb nyito01
         Bementem ma a Bálnába, hogy Zsani barátnőmmel találkozzam és leginkább csak ültünk a kiállításon, úgy is mint köztéren, beszélgettünk, közben figyeltük az embereket, akik nagyon sokan voltak. Amit elmondok, nem gyakran történt meg, amíg ott voltam hétszer legfeljebb, mégis jellemzi a termet, ezt kénytelenek vagyunk csak elhinni nekem. Azon a helyen, a tárgyak tapogatása és a szobrokon való séta közben előfordul, hogy váratlanul boldog lesz az ember, nem is tudja, talán jobb volna túladni ezen az érzelmen, levezetni valakin, és akkor szépen, hosszan magához öleli azt a valakit, akivel érkezett. A kiállításra bekerült ma egy új állomás, a Tükröm-tükröm fotókabin. Barbi gyerekeknek szánta eredetileg, az ő magasságukhoz is méretezte, de délután háromkor felnőttek kezdtek hozzá sorban állni, hogy belehajolhassanak. 

Tovább

Háromszázötvenkilencedik nap: Lila tojások

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 28. 
lilatojasok nyito02
         Hét írás maradt ebből a blogból, hamarosan kezdődik valami új, ettől tartok egy kicsit, így négyszemközt: életemben először félek igazán. A jövő, amire szükségem van, s melyet magamnak kinéztem sem intézményesülve nincs, sem semmi, egyszóval nem létezik, vagyis én sem létezem. Egy nem-létező, fantasztikus ígéret vagyok, egy lehetőség, ami egyszersmind átverés, csalás és mégis nagyon vonzó, sőt beváltható és, ha már így szóba hozta, ez halálra rémít engem csillagom. Könnyen le tudnám most inni magam. Ma mi volt? Ma, ma lila tojások voltak egy műalkotásban. A kínáló a Nemzeti Galériából származik, a belehelyezett tojásokat ételfestékkel színezte szép, egyenletesre Barbi. Az asztalközép páratlan a maga nemében, a népművészet általában nem gondolkodik emeletekben, de Rónai Ági kivételt tett, és így született ez a metszett mezőtúri-mintájú asztalközép, melyet nem elhoztunk, hanem kölcsönkaptuk, értelemszerűen.

Tovább

Háromszázötvennyolcadik nap: Rózsás asztalközép

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 27. 
rozsa asztalkozep nyito01
         Volt egy kisebb zavar, komédia, egyszóval dráma a rózsák körül, ezt feszülten követtük. Nem akarom a tegnap történteket elbagatellizálni, nekem fontos, hogy úgy nézzen ki itt minden, mintha a Kutyák és Lovak közölné le a cikkeket személyesen - le is közli amúgy. A tegnapi koszorúhiány ma enyhült, új alapot vettünk, melyet a virágárus zápfogakkal és gombokkal díszített. Barbi megtisztította a vázat, a fogak alól egy boldogtalan madárfészek tűnt elő, és éppen ennek a fészeknek dekadenciája hiányzott a rózsáknak, emellett teljesedtek ki. Természetes fényben ez az asztalközép majdnem elviselhetetlenül szép, de így is megpróbáltam visszaadni belőle annyit, amennyit lehetett.

Tovább

Háromszázötvenhetedik nap: Skót shortbread

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 26. 
shortbread nyito02
         A tearózsák rendben elkészültek, de a koszorú színével lett egy kis baj - horribile dictu - nem ment a rózsákhoz. Hogy akkor mutassuk be a virágokat önmagukban, mondták, úgy én unnám őket rettenetesen, mondtam, és ha unok valamit, mindig keletkezik egy fekete lyuk a világegyetemben, azt nem akarhatjuk. Hát, ha kopogtató nem, akkor shortbread lesz ma, alighanem. A skót shortbread egy teasütemény, amelyet Angliából hozattam korábban, sokáig titokban tartották a receptjét, nagyon vártuk, hogy kiszivárogjon és nem vártunk hiába. Vaj, cukor és liszt egyszerű keveréke, tessék parancsolni.

Tovább

Háromszázötvenhatodik nap: Barbara virággal

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni 365+ rovat – 2014. március 25. 
papirrozsa nyito04
         Ez egy olyan nap, amelyiken alkotó és alkotás együtt mutatkoznak. Barbi egy kopogtatóra szánja a kávéfilterből hajtott rózsákat, egyelőre három van belőlük, és amíg a többi elkészül, a meglévőket a hajában tárolja. 

Tovább

Háromszázötvenötödik nap: Créme brulée

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 24. 
cremebrule nyito01
         Nem lett történetem, amit saját kezűleg odaírhatnék a créme brulée mellé, (egész nap olvastam, a női létélményről, hogy a nők tűsarkakon sétáló agyak. A posztfeminista irodalom nem hozza, hogy mindegyik vagy csak némelyik. De azt is valahonnan innen tudom, hogy némely férfi mind egyforma, úgyhogy tudok mindent, vagy ha tudni nem tudok szinte semmit, egészen biztosan sejtem).  Erről jut eszembe - és tényleg erről, nem pedig ravaszan erre játszottam itt végig - hogy írt egy nő nekem pár hete, egyik tűsarkon álló agy a másiknak, hogy szeret bennünket, de a porcelánok, meg a nagy virágok, meg a túl gazdag ételek nem szerencsések, a képeken tükröződő élet nem reális szerinte. Az életem, a realitáshoz való kifinomult érzékből adódóan irreálisnak tűnik. Ez életem története. De vegyük most már a créme brulée-t. Nyavalyás franciák, hogy hat tojásból és egy kis cukorból mit ki nem tudnak hozni.

Tovább

Háromszázötvennegyedik nap: Nyuszis szalvétagyűrű

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 23. 
nyuszi szalvetagyuru nyito02
nyuszi szalvetagyuru rotschild2        Rothschild-mintájú porcelánban hozzák ki a kávét Herenden, a manufaktúra kantinjában. Az első angoltanárom azért nem szerette elfogadni apja vasárnapi ebédre szóló meghívásait, mert mostohaanyja olyankor a Rothschild szervizzel terített, s míg a többi készleten inkább csak virágokkal és lepkékkel találkozik az ember, ezen legyek s más rovarok bukkannak elő az étel alól. Hogy milyen elragadó ötlet ez a csótány, bólogattunk mi is Herenden, ahogy a kávé fogyatkozott. 
         Azután egy asztalkendővel átfúrt nyuszi lett ma a poszt. Ha elhagyjuk a drámát, akkor persze egy aranyos, tavaszi szalvétagyűrűről van szó.

Tovább

Háromszázötvenharmadik nap: Fahéjas kacsasült

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 22. 
kacsafuszer nyito02
         Ismerjük azt a viccet, hogy egy kacsa bemegy egy bárba, odaszól a csaposnak „egy sört kérek”?„Te honnan jöttél?” – kérdezi a csapos. „A szemközti építkezésről.” – mondja a kacsa. „Milliókat kereshetnél a cirkuszban.” – mondja a csapos. „Minek kéne nekik pont egy kőműves?”- kérdezi a kacsa. A szereplők egyikét baleset érte a közelmúltban, azt, amelyiket a baleset érte befűszereztem. Az ízesítést szeretném bemutatni: fahéj, bors, só, kristálycukor, portói vagy ha nincs, akkor bármilyen száraz vörösbor. Almapürével tessék ezt a kacsasültet feladni.

Tovább

Háromszázötvenkettedik nap: Citrommázas teasütemény

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 21. 
citromtorta nyito02
         Egyetlen értelmes szavam sincs. Egyelőre, de még van tizenhárom nap addig, amíg már végül el kell mondanom, hogy milyen volt ez az év. Évértékelő beszéd lesz, senki nem kérte. Az elmúlt év egy póniló, a szerelem, avagy elveszett, de megtalált Isten bizonyíték, tizenkilencre magabiztosan húzott nyerőlap; mindezzel együtt legszívesebben betiltanám. Nem szabadna ilyet csinálni, kérlek, ne vedd személyeskedésnek, bizonyos drámája volt ennek az évnek, finoman szólva íve, és én kevesebb ívvel is beértem volna… mások nevében persze nem beszélhetek. A citromos keksz úgy kerül ide, hogy egy puha fordulattal, idetettem. Ide való, egyébiránt. A vajas, semleges alappal összesült egy mandulás, édes tojáskrém, ezt vontam be citrommázzal, így született meg ez a ragyogó teasütemény.

Tovább

Háromszázötvenegyedik nap: Jegeskávé

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 20. 
jegeskave nyito01
         Mindennap sürgős beszélgetnivalóm van magával és ennél is sűrűbben volna szükségem egy jó kávéra. Gyönyörű időnk van. A globális felmelegedés, megmondták és nem örülnek. De vonogatom a vállam, ezt most nem hiszem, hogy rám lehetne verni. Ma délután is ellentartottam azzal, hogy a szelektívben derékig álló fiatalembernek egy színes üveget adtam át, enyhe nyomásra, ezt valamiért ideírom, majd keresztülballagtam az erdőn a tisztásig, csak titokban, saját szórakoztatásomra. Azután kevertem egy jegeskávét – felmelegedés ellen, tetszik érteni. Szeretném, ha komolyan vennénk ezt a receptet, úgy jár kézről kézre, mint a Szent Grál: hogy ne legyen fölvizezve, az álmodó kávé a kávéban gondolkodott. Laza feketét fagyasztott jégkockává, erre öntötte az erős feketét, és cukrozott sűrített tejjel édesítette. Az arányokat mindenki saját józan eszére bízom.

Tovább

Háromszázötvenedik nap: Papírvirágos csuklódísz

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 19. 
corsage 01
         Miről írjunk akkor, kérem? – érdeklődött a nő. Én olvasom magát, maga írjon, amiről akar – felelte a férfi. A nő arra gondolt ekkor, hogy ilyet már gondolt máskor is, ez a férfihang a fejében arról szeret olvasni, hogy ő egy nőről ír, ezt is tudta valahonnan. Elmondok magának egy történetet – mondta vagy csak gondolta végül a nő - egy nőről, egy másikról. A férfi, akibe az a nő akkoriban beleszeretett, kedvelte a nőt, de még nem tudta, mennyire. Óvatos volt, azt latolgatta, mi lehet a hatótávolsága egy ilyen vonzalomnak, meddig érezhető, már, csak azért, hogy meddig kellene menekülni előle, ha úgy adódna. Megnehezítette a dolgokat, hogy írt a nő egy vallomást a férfinak, melyet egy kávézás alkalmával megmutatott egy írónak, mert ő, az író is szokott szövegeket írni, mondta a nő. Az író bólintott, mert kétségkívül szokott. Az üzenet mindent nyíltan kimondott, de ténylegesen tényleg mindent, ettől megijedt az író is meg a nő is, aki az sms tekintetében ugyancsak írónak számított. - Elküldted már? – kérdezte esetlenül az író. A nő bólintott. - Akkor, hibátlan – mondta az író.
         Barbi elkészítette egy esküvői kellék tervét papírvirágokból. A csuklódíszt délután fényképeztem le, közben fejben fogalmazgattam hozzá egy történetet, a háttérben az A-moll hegedű koncert ment, nem akartam mást, ha lehettem volna bárhol, akkor is ott lettem volna. 

Tovább

Háromszáznegyvenkilencedik nap: A papírnő

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 18. 
papirember nyito02
         Carolnak telebeszélték a fejét az egyetemen valami térgeometriával, vagy mi a csodával, állítólag létezik egy harmadik dimenzió, amiben magasságok vannak. A papírnő szerette a kis, lapos figurákat, önmagát is ideértve, de nagyon is szívesen gondolt egy olyan világra, amelyikben a dolgok új irányokban terjednek ki, majdnem minden este jön valaki, barátai vannak, félidegenek ugranak föl, Carol finomakat főz, fiatal, magas nők és férfiak hajlonganak a késő tavaszi estében. Mit mondhatnék, ez a fantázia elegendően vonzónak bizonyult ahhoz, hogy kimozdítsa őt régi életéből.

Tovább

Háromszáznegyvennyolcadik nap: Damasztnyúl

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat -. 2014. március 17.
nyul asztalkendo nyito01
         Szeretnék mutatni egy nyulat és nem sok mindent hozzáfűzni. A nyúl alakú asztalkendő és fölháborítóan tehetséges anyám gyönggyel kivarrt kiegészítői kerültek ma terítékre, valamint a Reichenbach porcelánok, meg egy art deco szószos és egy retro váza. Minden, mindenhonnan keveredik össze-vissza, miért nem lehet egy készlettel teríteni, most mondja meg. Mert így döntöttem, s döntésem megmásíthatatlan - feleltem, ekkor pedig fölhúzta vállát a jéghideg, noha felvilágosult kényúr, és kiballagott. A damasztnyúl összehajtása nem olyan egyszerű, mint egy csákóé, szükséges hozzá vasaló. De a szalvéta aranyos, okos és kellett nekem, nem tudtam élni nélküle.

Tovább

346. és 347. nap: Nyulak a lávatortában

Készítette: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 15. és 16. 
csokinyulak nyito04
         Egy igazán egyszerű showelemre lett volna szükség tegnap huszonkét óra huszonkét perckor, az asztalon álló csokoládényulak megfelelőnek tűntek. Láttam valahol azt a viccet, amelyikben egy leharapott fenekű csokinyúl beszélget egy fületlen másikkal, tehát csak a fordítás lett volna az enyém, azzal kínlódtam egy darabig, mert a magyar nyelv más, mint az angol, ezek a szép, szivárványos szavak… hajlékonyak, mint a köd: "- Fáj a seggem. - Mi?" ez lett volna kézenfekvő megoldás a „- My butt hurts – What?" eredeti mondatokra. De a vulgaritás ezúttal nem tett büszkévé, nem állítom indirekte, hogy máskor azzá tesz, ám nem is cáfolom. Hajnalig bíbelődtem a szöveggel, akkorra döglött be végleg. Hirtelen kitöröltem minden pontot és felkiáltójelet, a betűsorokat is, melyeket közrefogtak, majd megnéztem négy részt a Boston Legalból s mikor kivilágosodott, a két nyulat újra elővettem, és ekkor már tisztán lehetett látni, hogy ha képregény nem is lesz belőlük, desszert még lehet, csak túl bonyolultak, és betettem őket a mikróba. A csokoládés lávatorta elkészítése húsz perc, mindennel együtt. Az édesség elegáns, ideálisan belőle a vékony, szilárd tésztaburok alól olvadt csokoládé tör elő. Könnyelműség nem hinni a receptnek, s a masszát a kelleténél tovább a sütőben hagyni. Ekkor csak a torták közepe maradt folyékony, de egyéni csúcsok így is, sőt, két nap egy csapásra és ennél többet ma nem akarhatunk tőlem.

Tovább

Háromszáznegyvenötödik nap: Masnik talpas poharakra

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 14. 
pohar nyakkendo nyito01
         Ma van az ünnep, amelyik igazi ünnep, véletlen egybeesés, hogy mától már csak húsz nap maradt a blogból. A befejezést januártól nemhogy alig nem várom, hanem direkt megijedtem attól, hogy közeleg. Szerencsére terveim lettek áprilistól, melyek az elmúlt évre építenek, de mi lesz, ha elrontom a márciust, a jövő elejét, ettől félek most, normális ez doki? Mindenesetre összejövetelt tartunk valamelyik említett szorongásra vagy ünnepre hivatkozva, s a poharakat követhetővé akarta tenni Barbi a jövés-menés miatt, az erre kitalált masnikat szeretném megmutatni. Kitűnő a kérdés Bob, attól tartok, annyi színű masnira lesz szükség, ahány vendég jön.

Tovább

Háromszáznegyvennegyedik nap: Cseresznyés pite

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 13. 
meggyesmuffin nyito01
         Van egy barátom, jó, ma együtt ebédeltem vele a lakásunkon, meglepődött, hogy az ajtóban találkozunk és én is hozzánk jövök. Rendesen voltam öltözve, mert ahonnan érkeztem, annak meghívóján az állt, hogy öltözzek rendesen, de azért semmi különösre ne tessék gondolni, egy tiara túlzás lett volna ezen az egyszerű, márciusi csütörtökön. A barátom - egy nő, aki férfiakról beszélget velem, illetve egy férfiról, ki talpig úriember és jártas a lineáris algebrában - végigmért és azt mondta, hogy kellene neki ez a ruha hétvégére. Ez történt ma a cseresznyés pitével összefüggésben és más semmi sem. A desszertet megsütöttem még tegnap, ez volt ma az ebéd és egy szendvics. A pitét szeretném közzétenni, azzal a megjegyzéssel, hogy a meggyes piskótát, ami nyilván, mert béna vagyok jön ki már a sütőből szárazon, helyettesítette be ez a sütemény sikeresen.

Tovább