Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Csicsókahabos torta

2015. március 08. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 8.
csicsokahabostorta nyito01
         Van egy író (szeret), és van neki egy barátja, egy fotográfus, és ahogy ez megérkezett, lement a játszótérre, ott kezdett száguldozni a hintán. A fotográfus üde, átlátszó az arca, látni a bőrén keresztül, hogy mire gondol, szép lába van, ékes, vagy csak a harisnyái, vagy csak a finoman divatja múlt harisnyakötők, nem tudom. Mindenesetre ezeket a lábakat lendítette előre majd húzta vissza, úgy hajtotta magát a hintán föntebb és föntebb, míg már méterek remegnek alatta, aztán hirtelen, hogy kisportolta magát megállt, kelletlen tekintetét az íróra vetette. A fotográfus délelőtt egy helyre volt hivatalos, és amikor odament, kedvesen fogadták, nagyon örültek neki és az ajtóban a férfi megszorította a kezét és azt mondta, hogy szerinte gyönyörűek a fényképei, biztosan nagyon jó gépe van. A fotográfus most ettől volt rosszkedvű, a gépétől, hogy az a gép őt a köztudatban így behelyettesíti, és az író ezt értette. Odafönt aztán sherryt ittak, egy régi, ritka spanyol fajtát, és az író elfogadott egy kihívást: csicsókát és céklát tálaltak elé, ebből kellett valami különlegeset főznie, de ne egészséges legyen, mondták az írónak, hanem tényleg puccos. Az író nem izgult - mondta az író - részben, mert jó gáztűzhelye van - mondta az író - hogy másrészt miért nem, azt nem tudjuk meg tőle. Aztán elkészült ez a torta, amelyben a kakaós keksztésztára trüffelkrémet terítettek. A trüffelt egy narancskrém követte, melyre fehércsokoládéból, tejszínből és csicsókából vert könnyű hab került, a rétegeket céklazselé zárta le, amelybe vérnarancsot és vaníliát vegyítettek. A torta nehéz recept, és a legnehezebb része az, hogy el kell hinni benne a zöldségeket, hogy a zöldségek itt fűszerekként vannak jelen, kijavítják, éppen hogy kifinomulttá teszik az édességet annyira, hogy azért már utazni is érdemes, a Holdra meg vissza. Ezt lehet érezni a recept olvasása közben, de ahhoz, hogy megbízzon ebben a receptben az ember ez még kevés, és hogy miatta egy éjszakát a konyhában töltsön, meg különösen az. Ezért azt tudom feszültségoldásként felajánlani, hogy a következő fogadásra megsütök ebből a süteményből száz szeletet, és ott meg lehet ismerkedni vele, hozzá lehet szokni a gondolatához, ilyen módon később kell csak eltűnődni azon, hogy vállal-e egyáltalán bármilyen egyéjszakás kötelezettséget ezzel a süteménnyel szemben az ember (vagy se nem). A receptet persze ideírom, de adok mellé egy könnyebbet is. Az egy csicsókachips, amelyben a szelídgesztenye ízére emlékeztető, áttetszőre sült csicsókakarikákat citromos, friss rozmaringgal elkevert sóval hintettem meg.

Tovább

Csirke citromkrémen, áfonyaszósszal

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. augusztus 6.
afonyascsirke nyito01
         Az író berontott a szomszédba. Indulatosnak tűnt, nagyon kellett volna neki egy történet, ilyenkor nem akadt nála kibírhatatlanabb. A barátja nyakig ült a munkában, az íróra pillantott, látta, hogy dühöng, nem érsz rá most erre a mérgességre – mondta neki, és fölmutatta két ujját, jelezve, hogy az írónak két perce van, aztán mennie kell haza. Mondta az író, hogy van neki egy menüje, ami úgy sikerült, hogy árulni kellene, de nem akar hozzá hülyeségeket írni, sem bonyolult, szürrealista metaforákat ezúttal, sem semmit, csak el akarja mondani, hogy mennyire fantasztikus ez a két fogás, így egymás után. Legszívesebben leírná azt, ami hirtelen eszébe jutott, bár látszólag a menühöz nem sok köze van, hogy valamikor egy férfi nyit majd be egy ajtón. Finom mozdulatai lesznek, halkan nyomja le a kilincset, és ül majd egy nő a férfi előszobájában, aki nem néz föl, nem is veszi észre, hogy jött valaki. A férfi elbizonytalanodik, hogy bentebb menjen most egyáltalán vagy ne, mit csináljon, ezen tűnődik, aztán csak elhatározza, hogy ráköszön a nőre, helló, mondja. A nő ekkor ráemeli a tekintetét, és elmosolyodik. A férfi egy kis csomagot tart a kezében, valami ebédfélét, azt hiszi a nő. Milyen szép keze van ennek a férfinek, gondolja majd, vajon mit hozott, hogy mit szeret ebédelni egy ilyen férfi, ezt próbálja kitalálni, és, bár tudja, hogy ennek valószínűsége alig valami, nincs is talán, mégis úgy képzeli ez a nő, hogy a férfi abból a bisztróból jött meg éppen, amelyiket ő nagyon szeret, és amelyikben nem ijesztgetik fölöslegesen az embert; ott csirkét adnak, meg palacsintát ebédre. De, a csirkébe puha sajtokban elkevert bazsalikomot töltenek, aztán a hús alá egy fehér, citromos-sós krémet simítanak, erre ültetik a sültet, a csirkemelleket áfonyaszósszal öntik le. A szószba hagymát vágtak korábban, és egészben hagyták benne a gyümölcsöket, így a tányérokat apró, vörös gyöngyök ragyogják be. A vajas palacsintákba pedig narancskrémet halmoznak, ekkor gyengéden félbehajtják a tésztácskákat, majd a sütőben felduzzasztják a habot, szépen meghintik porcukorral, és azon a helyen ilyen ismerős a menü, egyszersmind soha nem látott, elképzelhetetlen, de mégis létező, ilyesmi lehet annak a férfinek a kezében, aki be fog lépni nem olyan sokára azon az ajtón. Megy ez - állapította meg az író ekkor szórakozottan, és már kint is volt a folyosón. A szomszédban a barátja arra gondolt, hogy valahogy vissza kell szereznie a lakása kulcsait ettől az írótól.

Tovább

Százötvenhetedik nap: Eligazító tábla

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. szeptember 5.
eligazito tabla nyito01
         Az író főállásban írt, két kéziratot is vártak tőle, hármat, ha pontosak akarunk lenni. A harmadikra tett ígéretét nem vették komolyan, mondjuk úgy inkább, hogy sóvárogtak csak a kézirat után. Korábban megpróbálták rendre szoktatni, megfegyelmezni az írót, aki kezesnek, de legalábbis kezelhetőnek tűnt, és ha megkérdezik, vagy ha be lehet ikszelni valahol, akkor ő szívesen megmondta volna, hogy kezesnek a legkevésbé sem jellemezné magát. Amikor még csak tényszerűen, őszintén rossz reklámszövegeket írt, hetventől húsz négyzetméterig terjedően voltak neki irodái. Ezekben dolgozott, s azután ezeket hagyta ott, valamilyen homályos belső késztetésre hivatkozva.
         Az író azt határozta el, hogy először szabadidejében, a klotyón fut be magazinírói, majd szépírói karriert, s amikor már úgy nézett ki, hogy jól tudja elhelyezni egyik szót a másik után kiengedték onnan, és a szoba erkélyén adtak neki íráshelyet csütörtökönként, plusz még két napon, reggel. Az erkély alapterülete a napjárástól függően egytől fél nézetméterig terjed, ez az író irodája momentán, és mivel a lakás többi részletétől üvegajtók választják el, jól látható, hogy az író, kreatív idejében facebookozik, s ha ilyenkor megkérik arra, hogy ugorjon le tejért, akkor kikéri ezt magának. Őmiattuk, mondja, igen szögezzük le, ez csakis őket terheli, őmiattuk kényszerül ő most innét elmenni, és a tejet elfelejtve idejét a szemben fekvő parkban napozással elütni, ahelyett nemdebár, hogy kiszolgáltatná magát az ő nagy-nagy tehetségének az irodájában.

Tovább

Hetvenkilencedik nap: Az ajtó

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. június 19.
tabla nyito01
         Megtörtént, hogy az író egész nap hallgatott, csak ült a szobájában. Rettenetes arcokat vágott és tapsikolással hajtotta el a galambokat az erkélyről, amit mindenki utált, de az legalább cselekvés. A magyar gondolkodás nagy becsben tartja a cselekvést, amin azonban szigorúan izommunkát ért, tehát ha egy gondolkodó gondolkodik, az nem számít, kivéve, ha gondolkodás közben füvet nyír. Az író nem szerette, ha ilyenkor bárki zavarta, ne szólongassanak kérem, mondta azon a különleges alkalmakra tartogatott, kimért, tenyérbemászó hangján. Nem volt készen, de már majdnem. Az az igazság, hogy az író szeretett füllenteni az ilyen határidős ügyekről, ha azt mondta, hogy majdnem készen van, mindenki tudta, hogy a szöveg egyelőre sem kéziratban, sem sehogyan máshogy nem látott napvilágot, legfeljebb konyhai dialógokban lehetett hallani belőle részleteket korábban.
         Az író azután megunta, hogy a magára zárt ajtó, ha nem is senkinek, de talán nem mindenkinek jelent kellően erőteljes üzenetet arra nézve, hogy ne zavarják, ne emeljenek rá várakozó tekinteteket, sőt egyáltalán, semmilyen szemmozgás tanújaként ne lehessen róla megemlékezni később. Ezért távoltartó leveleket helyezett el a kilincsén.

Tovább