Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Kacsasaláta, pesztós garnéla linguine, mini sajttorta málnaöntettel

2016. február 25. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2016. február 25.
kacsa 04
         A Gdanskból repatriált pesti lelkész utálta a vakrandikat, különösen azokat, amelyeket a barátai szerveztek neki. De ők ki akarták házasítani, főként, mert reggel, amikor felébredtek már a konyhájukban ült, meresztgette a szemét és bőgette a kávéfőzőt és egyenként megnyomorgatta az este kisült buktákat, hogy melyik diós és melyik nem, mert a diósat nem szerette, és nem kérdezett, csak mindegyiket megtörögette, aztán ha nem talált lekvárosat legyintett, és elmesélte, hogy Sárika gyönyörű, súlyos mellekkel állt a Podmaniczky és a Rózsa utca sarkán valamelyik nap, s amikor megszólalt Sárika, a hangja zúgva hasította a levegőt, mint egy pofon, és őt minden szó megrázta, megremegtek a szempillái, ide-oda imbolygott, és magára gabalyította a sálját. A nő, aki a buktákat sütötte nagyon szerette ezt a gdanski embert, a nőgyűlöletét is. A férfi tüntetőleg írt egy szakácskönyvet, Főzés mikróban, egy főre címmel, lehetett tudni, hogy komolyan gondolja, amikor a kapcsolatairól beszélt szellemes volt és szomorú. Az a nő, akivel legutóbb összehozták a síron túl is vele akart maradni, arról ábrándozott, hogy hárfazene szól a mennyekben, ők meg páros teniszt játszanának Abe Lincolnnal meg Tupac-kel, a férfi nem szívesen mondott nemet, nem nagyon tudott tudniillik, egyszer még egy szamurájkardot is eladtak neki a zsibin, de a nősülés nem ment neki.
         Erre a randevúra egyedül öltözött, eleinte szürkében gondolkodott, de végül a sötétkék zakóját vette fel. Mielőtt elindult volna, bement a fürdőszobába, hirtelen felindulásból belekapaszkodott a vécé láncába, és kétszer egymásután lehúzta a vizet, mintha valami varázsajtót nyitna meg, aztán reménykedve felnézett, de még mindig ugyanazok a szögek meg boltívek vették körül. A mólóval szemben volt az étterem, a felszolgáló kirakta a kacsát és a májpástétomot, a salátahajókra mézes hagymakúpokat rendezett, és megszórta őket mandulával, a lelkész azután gőzölgő, lágy tésztát evett rákkal meg vastaghúsú olívabogyókkal. Akkor pillantotta meg a nőt, aki prémkabátban álldogált a kikötőben, látogatóba jött Pestre, eleinte nem akarta megmondani, kihez, de egy órácskára mindenesetre óvatosan leült az egyik székre, mint egy páva vagy mint egy kismadár. Ajándékot is hozott magával, az arcán finom ráncok alakultak át szép vonalakká amikor elmosolyodott. Ha elfáradt, elnézett a Duna irányába, aztán beletúrt a kabátjának a zsebébe, és képtelenebbnél képtelenebb McDonald’s figurákat vett elő. Ahogyan mentek beljebb a beszélgetésben, egyre-másra kerültek elő a fényképek, lábnélküli emberekről; nagyon-nagyon rossz fotográfus volt a nő. A feje meg a háta is hiányzott egyik-másik alaknak a képekről, a telefonjáról mutogatott meg mindent, a készülék fényét tükröző arcban megmártózott a lelkész tekintete, és zavarában távolsági autóbuszjáratokról mormogott, és málnaszószban megforgatott sajttortácskákat tömött a szájába, ezt a szépséges nőt nem akarta többé látni soha, ebben biztos volt. Otthon a kapualjnak nedves falszaga volt, de amikor a kapu alagútján végigmenve kiért az udvarra, ott már vakítóan sütött a nap. Másnap azután a buktás nő konyhájában kezdett megint, és a nő tudni akarta, hogy mentek a dolgok, és a lelkész aztán csak valami olyasmit mondott, hogy igazán nehéz az ő korában megszületni minden ürügy és ugródeszka nélkül, de ha vannak ilyenek, akkor meg még nehezebb, s közben beletúrt az ujjával egy tál rizstésztába, hogy van-e benne káposzta, mert azt nem szerette.

Tovább

Articsóka tárkonyos vajjal, chilis töltött édesburgonya, sült gyümölcsök kecskesajtos habbal

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2016. február 5.
kecskesajtos nyito01
         Elsőnek a kókuszolajat kevertem a krémbe, majd könnyű mozdulatokkal a mentát és a finom porrá őrölt zöldtea leveleket, és aztán ezt a kezemre kentem, fölhúztam egy cérnakesztyűt, a maradékot pedig egy Reichenbach porcelánba söpörtem, és ekkor véletlenül, mondom véletlenül eszembe jutott egy történet.
         Egy nő csak be akart nézni a szobába egy percre, látni szerette volna, mivel van elfoglalva az az ember, akire folyvást gondol. De a férfi nem ült a helyén, a nő ennek ellenére belépett az ajtón, kihúzta a féltett Steindl asztal fiókját, meglapogatta a papírokat és nyugtatömböket, aztán ujjai megérezték egy kép csipkeszegélyét. A fényképen az ezredes egyenruhát viselt, nem is látszott többnek harmincnál. A nő lehunyta a szemét, és újrahallotta a jancsiszögekkel kivert bakancsok dübörgését a parton, mint valami földindulás olyan volt a hangjuk, a hattyúk riadtan tárták ki szárnyaikat a zajra, hatalmas őrangyaloknak látszottak így a tavon. Otthon az ezredes, akinek olyan emlékezőtehetsége volt, mint a fényképezőgép, a búcsúestéjen a sikereiről beszélt, dísztelen egyenruhát viselt, mint egy teremőr, vagy szállodaportás, és lépten-nyomon megígérte, hogy letöri az orrát a képviselőknek, és szidta a fél házat, és pirannyáknak meg kecskéknek nevezte őket, nem érdekelte most, hogy kik hallhatják meg, amit beszél. Hanem aztán megfeledkezett mindenkiről egy percre, és látogatóit elhagyva megrohamozta a teleszkópot, amely a kis hálószobában volt beállítva, s rámeredt a szomszédos birtok nagyasszonyára, a szépséges, varázserővel bíró képviselőnére, aki a kabátját porolta, nem lehetett tudni, hogy mi okból. Fél méterre tőle boldogtalanul ott várakozott a képviselő, nehezen lélegzett és méltatta a kapcsolatát a feleségével, s eközben remegett, mint a nyárfalevél. Néhány percig fájdalmas csendben álltak egymással szemben, aztán a képviselő lehajolt és megcsókolta a nő kabátjának ujját, aztán fölnézett, és lehetett látni, hogy az asszony tekintete megbűvöli, mint a tigriskígyóé a fehéregeret. A képviselőnének ébenfekete haja volt. Az ezredes hümmögött, és bosszúsan rázta a fejét, mert azt gondolta, hogy mire annyi idős lesz, mint akkor volt, legalább részint megismeri a világmindenség egyetlen valamirevaló rejtélyét, amit mindenki csak nőnek nevez. Aztán visszabaktatott a társasághoz, oda-odavigyorgott a krumplievő Bábosikra, aki háttal neki próbálta elfogyasztani az ételt. Az ezredes az articsókákat egyenként emelte le a tálcáról, a kis leveleket gyengéden fogta ujjai közé és leharapta a végüket, száz aprót harapott, minden falatot előzőleg gondosan fokhagymás majonézbe mártogatott. A tábornok sóhajtozott, odalépett Bábosikhoz, és kievett a tányérjáról egy töltött-sült krumplit, és teli volt a szája miközben a nőkről gondolkodott, hogy Attilát a hunt előbb megszelídíteni, mint egyiket-másikat, és közben kimagasodott a hangja a boldogságtól, mert a töltelék, amelyet Bábosik elől elhalászott szétomlott a nyelvén, és erre az erős-édes szalonnás ízre egy krumplitól egyáltalán nem számított. És amikor már a férfierkölcs, a magasabb bölcselet éles szemüvegén át nézte a nőket, azok testének szépségét is figyelve szabad szemmel, tehát úgyszólván tökéletlen műszerrel, Harmati fényképész jött oda, és kést meg villát tartott az egyik kezében, a másikkal meg törült egyet a száján, aztán levette az ezredest a gépével, amint az a gyönyörű, ánizzsal párolt gyümölcsökre tejszínes kecskesajtos felhőcskéket rendezget.

Tovább