Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Zöldségek á la grecque tojással és fűszeres szósszal, tárkonyos csirke, mini pavlovák, gránátalmával

2015. november 10. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit – Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. november 10.
habcsok granatalmanyito01
         Éreztem az utca sarkán, hogy elönti a nyugati szél a fasort, és végigsöpör a kátyúkon, megállapodik a nagy ruhaáruház kijáratánál, föltornyosítja a leveleket, és a férfi ott állt mellettem és azt mondta nekem, hogy nekiment valakinek a biciklijével, akinek eltört a lába. De nem a biciklikarambol közben tört el, hanem már előtte, és amikor ez az én barátom nekikoccant, a tündöklő, fehér gipszbe mártott boka kékes visszfénnyel ragyogott az utcai megvilágításban. Azt kérdeztem, hogy hogyan történhetett ez, ő pedig azt mesélte, hogy egy középkorú férfi akkora kalapban, mint egy szalmakazal igyekezett lefelé egy lépcsőn, és majdnem az utolsó pillanatban ugrott át a hajó korlátján, amikor az már éppen elszakadt volna a parttól. Az én barátom ekkor fölnézett, és elfintorította az orrát, aztán hátrahőkölt a meglepetéstől, mert egy hajósinas kiöntötte a vödörből a piszkos vizet, tisztát hozott, és nekilátott, hogy kisöpörje a fedélzetet. Az egyik kabinból ekkor kilépett egy nő, megérintette az inas karját, és mondott neki valamit, amit azonban a nagy zajban nem lehetett érteni, és a barátomat kíváncsiság öntötte el, hát ez meg micsoda, gondolta. A hajóskapitány a hajó fölső emeletén járt-kelt, langyos tejet ivott, és kis kókuszos mandulás kekszeket majszolt hozzá, és ahogy a barátom bámulta, a hajóskapitány megállt a bögrével kezében, nagy, finom ívekben feliratokat rajzolt egy lapra, aztán fölmutatta az előbbi nőnek, aki mellette állt most már, hogy rájöjjön a nő, hogy ha megfelelően viselkedne, a hajóskapitányt egykettőre kineveznék tengernagynak, vagy ilyesminek. A hajóskapitány aztán további langyos tejből merített inspirációt és újabb feliratokat mutatott föl a nőnek, akinek ezekre a szavakra elváltozott az arca, úgy villogott azon az arcon a harag, mint az igazgyöngy, és azt lehetett volna gondolni, hogy ütni fog, de nem, elővette a kis piperetükrét, és belenézett, hunyorgott is, a szemüvegét valahol a kabinjában hagyta. Aztán a barátom lendített egyet a biciklijén, és már csak annyi ideje maradt, hogy előrekapja a fejét és olvadozzon a látványtól, így ütötte el a törött lábú nőt. Nagyon restellte magát, és legszívesebben csak megölelte volna ezt a nőt engesztelésül, de aztán nagy meglepetésére a nő mentegetőzött, hogy minden az ő hibája, egyébként sem lett volna szabad lejönnie, ez még egy fekvőgipsz, mutatott a lábára, de valahol almatortát sütöttek, annak az illatát követve tévedt le a partra. A barátom pedig kénytelen volt annyival beérni, hogy meghívja uzsonnára ezt a nőt, és majdnem nem hitt a fülének, amikor amaz a meghívást elfogadta. A szemközti ház földszintjén hétköznapi salátát és csirkét ettek, a zöldségeket éppen hogy átmelegítették, koriandermagvakat szórtak a posírozó lébe és fehérbort öntöttek hozzá, ebben szelídítették meg a karfiolt és a többi zöldséget, hogy ne legyenek olyan katonásan, érdesen nyersek, és a salátát egy olyan szósszal öntötték le, amely mustár és kapribogyó igen egyszerű keveréke. A csirkét tárkonnyal sütötték össze, végül buborékokat, mini pavlovákat adtak fel, kókusszal és vaníliával ízesítetteket, és tetejükre gránátalmát halmoztak, hogy a friss, kissé savanyú íz megtörje a cukorhabot. És a barátom az uzsonna vége felé zavarában sapkákról és viharbiztos szobáról kezdett beszélni, és nagyokat nevetett, így ültek egymás mellett a törött lábú és a biciklista, és a barátom kétségbe esett, de úgy tett, mintha nem esett volna kétségbe; hogy ő teljességgel érthetően intelligens férfi, kenterbe ver itt bárkit, rokonszenves, nyílt egyéniség és így tovább. Persze, jobb volna, ha ezen fölül még egy édes pofa is volna… de nem akarna elkalandozni, mondta, szóval a nő hirtelen fölállt, aztán búcsú nélkül kibicegett az ajtón, és eltűnt a sötétben, és láttam, hogy a barátom már a cipőjét figyeli, láttam, hogy tanácstalan, és azt mondtam neki, hogy én nem értek ehhez az egészhez semmit. Csak annyit esetleg, hogy olyan, mint ha megtöltenék az ágyút az emberrel, aztán következne egy fülsiketítő dörrenés, és az ember hátsó rézsútos mély kartartásban szállna fölfelé, és a ballisztikus görbe csúcspontján kiegyenesedne, és mosolyt szórna, meg csókot dobálna és fejjel lefelé jövet az ember látná, hogy nem jó felé jön, de még mindig mosolyt szórna, és aztán hangtalanul összetörné magát a kerítés mögött a farakáson. S miután később összeforrtak az alkatrészei, már kétszer is meggondolja az ember, hogy mosolyt szórjon meg csókokat. De szerintem, ha nem rémül halálra egy kicsit az ember mind ahányszor beszélnie kell egy ilyesvalakivel, mint ez a nő volt, akkor meg egészen biztos, hogy nem az az illető számára az igazi. És ő mondta, hogy ez meg milyen egy nem európai fogalmazás, és én mondtam, hogy már hogyne lenne az én fogalmazásom európai.

habcsok hozzavalokmenu kartya pavlova
Zöldségek á la grecque tojással és fűszeres szósszal
Hozzávalók:
6 szál újhagyma, vagy bébi póréhagyma,
3 szál répa, meghámozva,
kis köteg spárga,
3 szál zöld zeller,
½ karfiol,
½ citrom leve,
100ml fehérbor,
1 teáskanál koriandermag,
½ teáskanál feketebors,
1 babérlevél,
3 kakukkfűág.

A szószhoz:
2 evőkanál kapribogyó,
1 evőkanál dijoni mustár,
½ evőkanál vörösborecet,
20g friss petrezselyem, apróra vágva,
20g friss bazsalikom, apróra vágva,
5 evőkanál olívaolaj,
4 kemény tojás.

Elkészítés:

A zöldségeket előkészítem, a karfiolt rózsáira szedem, a répát, spárgát meghámozom, hagymát megtisztítom, és mindezt körülbelül egyforma darabokra vágom. A zellert meghámozom, kockákra vágom.

A citromlevet, a bort, a fűszereket, a babérlevelet és a kakukkfüvet egy lábasba öntöm, és hozzáadok 1 liter vizet. A főzőlevet fölforralom, majd beledobom a hagymát, 1 perc múlva pedig a többi zöldséget. A hozzávalókat 3-4 percig főzöm, hogy már ne legyenek nyersek, de még ropogjanak. A zöldségeket kiveszem, egy kínáló tálra halmozom, két evőkanál főzőlével megöntözöm. A maradék levet megőrzöm.

A szószhoz a kapribogyót durvára vágom, majd a mustárral, a borecettel, a fűszerekkel és az olajjal együtt egy tálba dobom. A tojásokat apróra vágom, a mustáros krémhez szórom, majd fölöntöm annyi főzőlével, amennyiből laza szószt keverhetek.

A zöldségeket meglocsolom olívaolajjal, és szósszal leöntve kínálom.
bar01
Tárkonyos csirke
Hozzávalók:
1 evőkanál olívaolaj,
4 egész csirkecomb,
10 szál friss tárkonyág, (vagy tíz csipet szárított tárkony),
250ml fehérbor,
3 evőkanál tejszín,
3 evőkanál mascarpone.

Elkészítés:
A sütőt 200°C-ra melegítem elő. Egy nagy serpenyőben felhevítem az olajat, majd a megmosott, lecsöpögtetett, enyhén megsózott csirkecombokra hirtelen barna kérget sütök.

A csirkecombokat egy tepsibe teszem. Rájuk öntöm a serpenyőből a szaftot, majd a bort a serpenyőbe öntöm, fölforralom, és föloldom az ott maradt pecsenyedarabkákat. A bort is a csirkére öntöm, majd négy tárkonyágat a húsok mellé fektetek.

A csirkét harminc percig sütöm, majd kiveszem tepsiből, leszűröm a szaftot, megvárom, míg megnyugszik, ekkor lekanalazom a zsírt a felszínéről. A megmaradt szaftot egy lábasba öntöm, forrásig hevítem, de nem forralom föl. Hozzáadom a három evőkanál tejszínt és a krémsajtot, a maradék tárkonyt, ízlés szerint megsózom, megborsozom, majd az elkészült szószt a csirkére öntöm.
bar01
Mini pavlovák, gránátalmával
Hozzávalók:
3 tojásfehérje,
150g porcukor,
1 evőkanál ecet,
1 teáskanál kukoricakeményítő,
1 evőkanál kókuszreszelék,
vagy mandulapehely,
vagy 1 teáskanál instant kávé,
1 gránátalma.

Elkészítés:
A sütőt 110°C-ra előmelegítem. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral. A tojásfehérjéket félig fölverem, a cukrot a habba szórom, fehérre és sűrűre verem, hozzáadom az ecetet, a keményítőt, és ha a kávét választom, az instant kávéport, majd a habot nagyon keményre verem. Ha kókuszos és mandulás pavlovákat szeretnék, a kókuszt és a mandulapelyhet utólag keverem a kemény habba.

A masszából kilenc halmot kanalazok a sütőpapírra, a halmok közepébe mélyedéseket simítok, majd beteszem a habcsókokat a sütőbe és körülbelül 30 perc alatt, nagyon alacsony hőfokon kiszárítom őket.

A gránátalmák magját kifejtem, a gyümölcsöt a még langyos habcsókokra halmozom.
habcsok granatalma01
habcsok granatalma02
habcsok granatalma03
habcsok granatalma04
habcsok granatalma05
habcsok granatalma06
habcsok granatalma15habcsok granatalma08
habcsok granatalma07habcsok granatalma09
habcsok granatalma10
habcsok granatalmanyito02
Fotó és szöveg: Keresztesi Judit
Szerkesztette: Keresztesi Barbara

Itt iratkozhatsz fel a hírlevelünkre, vagy követheted a bejegyzéseinket Twitteren, Tumblr-ön, Facebookon, vagy azInstagramon és a fotóinkat pedig a Pinteresten is megtalálod.

A bejegyzés trackback címe:

http://napfenyposzt.blog.hu/api/trackback/id/tr738067908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu