Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Sültsütőtök-krémleves, forró gombás-brokkolis szendvics és édesburgonyatorta

2015. október 26. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. október 25.
edesburgonyatorta nyito01
          A férfi kedvelte a zöldségeket, örömét lelte bennük egyenként is, általában is. Részint a teremtés finomodásának tekintette őket, ilyen értelemben a karfiolt a káposzta egyetemet végzett változatának például, de egyébként sem volt semmi idegen tőle, ami isteni, a női vádlik pláne, ebben a katolikusokkal nem értett egyet. Amivel indirekte koránt sem állította, hogy vele az Úristen mindenben azonosítaná magát. A férfi az áruház zöldségrészlegén bolyongott, ekkor lett figyelmes egy nőre, aki ideje legnagyobb részében pizzafutár volt, másodállásban pedig szobafestő. Nem jól mondom, a nő szabad bölcsészetből szerzett diplomát korábban, aztán lett csak pizzafutár, és másodállásban szobafestő, és most meg itt rótta a köröket a halmokba rendezett almák és krumplik között. Kantáros nadrágot viselt, amelyet festékfoltok borítottak, a középső, nagy kenguruzsebben parafa dugóra szerelt horog lapult, meg egy darab mocskos spárga, egy kutyafog és néhány kulcs, melyek tudomása szerint egy zárba se illettek bele. A női szemöldök kecses íve egy fiatal arcot csempészett a térbe, az orr kemény vonala pedig valami klasszicitást adott, időtlenséget. Duzzadó, kecses időtlenség volt ott jelen, vagyis minden, a gazdagság tehát tényleges, a férfi legalábbis így látta. A nő egy bevásárlókocsit taszigált maga előtt, indulatosan nézte a zöldségeket, utálta őket, úgy beszélt hozzájuk, mint közeli ismerősökhöz, na, ti rohadékok, mormogta. Aztán elvett egy sütőtököt, pofon legyintette, és dünnyögött hozzá, hol van az a szemét padlizsán haverod, kérdezte, közben tekintetét körbejártatta a közeli ládákon, nyilván arra az esetre keresve megoldást, ha a tök hallgat.
         A férfi megfogott egy padlizsánt, és átnyújtotta a gondola felett. A nő elmosolyodott, és a férfi akkor azt mondta, hogy másként fésült hajjal és finom ruhákban a nőnek nagy sikere volna. A nő erre azt válaszolta, hogy őneki ebben a ruhában is akkora sikere van, hogy több már talán kezelhetetlen lenne. Hogy eljönne-e vele a hajójára, kérdezte a férfi aztán, ha lenne hajója, tette hozzá szigorúan, de a nő azt válaszolta, hogy nem is tudja, tulajdonképpen még soha senki nem vitte el hajón, mármint úgy, hogy aztán vissza is akarta volna hozni a partra.
         A férfi ekkor fölajánlotta, hogy összeszedi a nőnek a zöldségeket, amelyekre szüksége van, ha az elmondja, hogy mit tenne velük legszívesebben, és a nő mondta, hogy talán megfőzné azt a sültsütőtök-levest, amelyet, ahogyan a neve is elárulja, sütni kell javarészt, inkább mint főzni, lassan szabad csak összeolvasztani a szalonna, kakukkfű, paprika és hagymák aromáit, s aztán egy gyors mozdulattal krémmé keverni őket a húslevessel. S ha már megkérdezte a férfi, akkor biztosan brokkolit és gombát párolna meg, fokhagymás vajon, és tenne ebből a raguból egy pirított kenyérszeletre, melyet fetasajttal hintene meg, s ehhez bizony meleg, édesköménnyel fűszerezett salátát adna fel. Az édesburgonyából egy tortát sütne le, talán egy citromosat, olyasfajtát, amelyik nem túl édes. S azután mézes vajat tálalna hozzá, és a férfi nem tudta elképzelni, hogy miért nem inkább ezzel foglalkozik a nő a szobafestés helyett. De amaz mondta neki, hogy ő a nő egy új útját mutatja meg, értelemszerűen egy olyat, amelyen csak ő jár, és a férfinek fogalma sem volt arról, hogy a nő mit ért ezen pontosan, de emiatt például nem aggódott egyáltalán.

edesburgonyatorta hozzavalok

Sültsütőtök-krémleves
Hozzávalók:
1 sütőtök, kimagozva, meghámozva, felkockázva,
1 hagyma felkockázva,
1 kaliforniai paprika,
8 szelet bacon, felkockázva,
2 evőkanál olívaolaj,
2 gerezd fokhagyma, apróra vágva,
só, frissen őrölt feketebors,
½ teáskanál szárított kakukkfű,
750ml csirkehúsleves,
100g kecskesajt,
2 evőkanál snidling,
pirított zsemlekockák.

A sütőt 120 °C-ra melegítem elő. Egy tepsit sütőpapírral bélelek ki, majd megolajozom. Az fölkockázott tököt, a hagymát, a felcsíkozott kaliforniai paprikát, a fokhagymát és a fél adag, felkockázott bacont a tepsibe dobom, megsózom, megborsozom, majd meglocsolom olajjal, és finoman átforgatom.

A zöldségeket 25-30 percre a sütőbe teszem, megvárom, amíg a sütőtök megpuhul. Alkalmanként megkeverem.

Egy serpenyőt fölmelegítek, beledobom a maradék felkockázott bacont. A kockákat barnára és ropogósra sütöm, majd kiveszem egy papírkendőre, és lecsöpögtetem.

A zöldségeket kiveszem a sütőből, egy lábast a tűzre teszek, beledobom a sütőtökös keveréket, megszórom kakukkfűvel, néhány percig pirítom, majd felöntöm a húslevessel. Egy kézi mixerrel krémmé zúzom. Megkóstolom, megsózom és megborsozom, ha szükséges.

A krémlevest forrásig melegítem, majd leveszem a lángot, és addig főzöm, amíg kissé besűrűsödik. Ha a leves túlságosan sűrű lesz, hozzáadok még egy kis húslevest.

Az elkészült levest tálkákba szedem, sajtot, sült bacont, pirított kenyérkockákat és metélőhagymát szórok a tetejére.

-----------------------

Forró gombás-brokkolis szendvics
Hozzávalók:
1 ciabattavekni,
1 evőkanál olívaolaj,
200g párolt brokkoli,
2 marék csiperkegomba,
1 diónyi vaj,
1-2 gerezd fokhagyma, összetörve,
200g fetasajt,
egy marék petrezselyemlevél, összeaprítva.
A ciabattaveknit hosszában kettévágom, és mindkét felét újabb felekre vágom. Bekenem olívaolajjal és a sütőben enyhén megpirítom.

A brokkolit rózsáira szedem és körülbelül 5 perc alatt megpárolom.

A vajat egy serpenyőbe dobom, a fokhagymát megpárolom, majd a megtisztított, felszeletelt gombát megsütöm, végül megborsozom és megsózom. Hozzáadom a brokkolit, óvatosan a többi hozzávalóhoz forgatom. A ragut a ciabattákra halmozom, a szendvicseket megszórom fetával, majd visszateszem a sütőbe annyi időre, míg a sajt puhulni kezd. A sütőből kivéve meglocsolom a szendvicseket egy kis olívaolajjal, bőven megszórom petrezselyemmel és azonnal tálalom.

Meleg sült zöldségsaláta
Hozzávalók:
1 padlizsán, felkockázva,
2 cukkíni, felkockázva,
1 édeskömény, felkockázva,
1 kaliforniai paprika, felcsíkozva,
8 koktélparadicsom, félbevágva,
1 kis csokor friss oregano, apróra vágva,
3 szelet kenyér,
1 gerezd fokhagyma,
1 marék zöldsaláta,
10 levél bazsalikom, apróra vágva,
2 teáskanál reszelt citromhéj,
2 teáskanál balzsamecet,
olívaolaj.

Elkészítés:
A sütőt 180 °C-ra előmelegítem, két tepsit kibélelek sütőpapírral. A papírt megolajozom. A fölaprított zöldségeket egy tálba dobom, leöntöm olajjal, megszórom oreganoval, sóval és frissen őrölt feketebrossal, majd a hozzávalókat összeforgatom. A zöldségeket szétterítem a tepsikben úgy, hogy a darabok ne fedjék egymást, majd a tepsiket a sütőbe teszem és a zöldségeket nagyon lassú tűzön készre sütöm, néha megkeverem.

Míg a zöldségek sülnek, a kenyérszeletek héját levágom, a kenyérbelet kockákra vágom, egy serpenyőben olajat hevítek, beledobom a szétnyomott fokhagymát, majd a kenyérkockákat pirosra sütöm. Az elkészült kockákat papírtörlőre szedem.

Az elkészült zöldségeket egy tálba szedem, közéjük dobom a kenyérkockákat, a citromhéjat, a zöldsalátát és a bazsalikomot, majd megöntözöm balzsamecettel, és összeforgatom.
------------------------------------

Édesburgonyatorta citromos mázzal
Hozzávalók:
125g puhavaj,
80g kristálycukor,
2 evőkanál méz,
2 tojás,
1 kezeletlen citrom reszelt héja,
200g finomliszt,
1 teáskanál sütőpor,
2 meghámozott, lereszelt édesburgonya, levével,
1 citrom leve,
50g kristálycukor.

Elkészítés:
A sütőt 170 °C-ra melegítem elő. Egy sütőformát kivajazok és kilisztezek.

Egy nagy tálban a 80g cukrot habosra keverem a vajjal. Hozzáadom a mézet, majd a tojásokat fölütöm, és egyenként a vajas krémhez verem. A keverékhez adom a citromhéjat, a lisztet, a sütőport, a hozzávalókat összeforgatom. Legvégül a reszelt burgonyát keverem a tésztához.

A tésztát a kilisztezett tortaformába öntöm, majd körülbelül 55 perc alatt készre sütöm. Az 50g kristálycukrot összekeverem a citromlével. Az elkészült tortát kiveszem a sütőből, megvárom, míg langyosra hűl, és meglocsolom a citromos cukorral. Megvárom, míg teljesen kihűl, így adom föl a kávéhoz.
edesburgonyatorta 05
edesburgonyatorta 02
edesburgonyatorta 01
edesburgonyatorta 03
edesburgonyatorta 07
edesburgonyatorta 06
edesburgonyatorta 08
edesburgonyatorta 81
edesburgonyatorta 10
edesburgonyatorta 09
edesburgonyatorta 11
edesburgonyatorta nyito01
Fotó és szöveg: Keresztesi Judit
Szerkesztette: Keresztesi Barbara

Itt iratkozhatsz fel a hírlevelünkre, vagy követheted a bejegyzéseinket Twitteren, Tumblr-ön, Facebookon, vagy azInstagramon és a fotóinkat pedig a Pinteresten is megtalálod.

A bejegyzés trackback címe:

http://napfenyposzt.blog.hu/api/trackback/id/tr198022078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.