Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt

Forró lávatorta és hideg mokka sorbet

2014. november 02. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. november 1.
fehercsokis lava nyito02                   Tehát elkezdtem írni ezekről a vajszínű tortácskákról, írtam, majd abbahagytam, és közben eltelt egy kis idő: ez történt. A fehér csokiból készített desszert iránt egy hamuszürke állítmány indított fanyalgást, az volt a feladat, hogy a hírt cáfoljam vagy megerősítsem, nem mondhatnám, hogy eleinte jól ment. Önmagában csakugyan nem izgalmas ez a fehér lávatorta, vagy legfeljebb annyira, mint egy Joseph Grand mondat, az meg, tudjuk milyen. Fogalmaztam a dicsérő jelzőket, de figyelmemet valójában a nő kötötte le, akinek tekintete arra a fiókos szekrényre siklott, amelyben kendők és ékszerek sorakoztak. A férfi az ablaknál állt, a spartakiád ünnepi menete haladt el a ház előtt, legyintett, mintha a tenyerével akarna elhessegetni egy gondolatot: - Hová utazik? - kérdezte kedvetlenül. A nő hallgatott, kivett két sálat a fiókból, maga elé emelte őket, mintha fácánokat tartana föl nyakuknál fogva, futó pillantást vetett rájuk, aztán az egyiket visszatette, a másikból csigaformát hajtott, és beszorította a blúzok mellé a bőröndbe. Behúzta a cipzárakat, odalépett az ablakhoz, és könnyű mozdulattal végigsimított a férfi szép, szigorú ajkain. - Jól figyeljen arra, amit most mondok – szólt szelíden – én nem ügyelek semmire, hanem valahogy megcsinálom, ebben van jó, tudom. Aztán a férfi fülébe súgott valamit, s az végre elmosolyodott. Ez az álom kötött le inkább, mint a desszertkritika, pedig földíszítettem a kis torta körül mindent agyonra, de hiába próbáltam meg eldugni a sok porcelán és üvegpohár közé, nem lett szórakoztatóbb. Szeretném utólag beismerni, hogy méltatlan volt az eljárás a desszerttel szemben; később rájöttem, hogy egy kiegészítő ízre van csak szüksége, s attól friss lesz és modern, és hogy mi lehet ez az íz, azt próbáltam elképzelni, ekkor kevertem mellé egy kávéfagylaltot. A forró, enyhén citromos fehér lávatorta együtt a hideg mokka sorbet-vel nagyon is zseniális édességet adott, melynek legnagyobb előnye, hogy ha a kávé sorbet előző nap elkészül, a sütemény csokiolvasztással és sütéssel együtt előáll mindössze huszonöt perc alatt.  Vagyis, Bödőcs Tibor szavaival élve: nincs ennek a desszertnek semmi baja.   

fehercsokis lava hozzavalok
Hozzávalók:
A lávatortához:
120 g fehér csoki,
120 g vaj,
3 tojás,
1 tojássárgája,
6 evőkanál porcukor,
6 evőkanál finomliszt,
csipet só,
1 evőkanál citromlé (vagy 1 teáskanálnyi egy kezeletlen citrom héjából, reszelve), 
vaj a sütőformák kikenéséhez,
4 sütőforma.

Elkészítés:
A sütőt előmelegítem, a sütőformákat kivajazom. A vajat és a fehér csokit gőz fölött összeolvasztom, egy nagyobb keverőtálba öntöm, hozzáadom a tojásokat, a tojássárgáját, a sót valamint a citromot, és habverővel mindezt masszává dolgozom. A masszához keverem a porcukrot, majd a lisztet, a tésztát a sütőformákba adagolom, és a tortácskákat 10-12 perc alatt készre sütöm. Kívül szilárd burkot kell kapnom, azonban nem szabad hagynom, hogy a torták belseje is megsüljön. 

A sorbet hozzávalói:
250 ml lefőzött kávé,
250 ml kristálycukor,
125 ml kakaópor,
500 ml víz,
sűrített tej,
kávélikőr.

Elkészítés: 
A vízből, a kakaóporból és a cukorból szirupot főzök. Lehűtöm, összekeverem a kávéval, ízlés szerint töltök hozzá kávélikőrt és sűrített tejet. A folyadékot egy edénybe töltöm, és a mélyhűtőbe teszem. Néhány órán át fagyasztom, majd kiveszem, kézi mixerrel összetöröm, és ismét beteszem a mélyhűtőbe. Ezt a műveletet még egyszer megismétlem, majd a sorbet-t másnapig a mélyhűtőben hagyom. Szépen adagolható állaga lesz végül. 
fehercsokis lava 01
fehercsokis lava 02
fehercsokis lava nyito01fehercsokis lava 05
fehercsokis lava nyito03
Fotó és szöveg: Keresztesi Judit
Szerkesztette: Keresztesi Barbara

Itt iratkozhatsz fel a hírlevelünkre, vagy követheted a bejegyzéseinket TwitterenTumblr-ön, Facebookon, a fotóinkat pedig a Pinteresten is megtalálod.

A bejegyzés trackback címe:

https://napfenyposzt.blog.hu/api/trackback/id/tr706855633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása