Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt

Háromszáznegyvennegyedik nap: Cseresznyés pite

2014. március 14. - napfényposzt

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 13. 
meggyesmuffin nyito01
         Van egy barátom, jó, ma együtt ebédeltem vele a lakásunkon, meglepődött, hogy az ajtóban találkozunk és én is hozzánk jövök. Rendesen voltam öltözve, mert ahonnan érkeztem, annak meghívóján az állt, hogy öltözzek rendesen, de azért semmi különösre ne tessék gondolni, egy tiara túlzás lett volna ezen az egyszerű, márciusi csütörtökön. A barátom - egy nő, aki férfiakról beszélget velem, illetve egy férfiról, ki talpig úriember és jártas a lineáris algebrában - végigmért és azt mondta, hogy kellene neki ez a ruha hétvégére. Ez történt ma a cseresznyés pitével összefüggésben és más semmi sem. A desszertet megsütöttem még tegnap, ez volt ma az ebéd és egy szendvics. A pitét szeretném közzétenni, azzal a megjegyzéssel, hogy a meggyes piskótát, ami nyilván, mert béna vagyok jön ki már a sütőből szárazon, helyettesítette be ez a sütemény sikeresen.

meggyesmuffin hozzavalok
A cseresznyés pite hozzávalói
50 g durvára vágott dió, 
200 g finomliszt, 
2 teáskanál sütőpor, 
½ teáskanál szódabikarbóna, 
1 kávéskanál só, 
1 tojás, 
120 g cukor, 
1 evőkanál vanília esszencia, 125 g puhavaj, 
1 dl tejszín, 
1 dl tej, 
300 g cseresznye 

A vaníliamáz hozzávalói: 
vaj, 
porcukor, 
tej, 
vanília esszencia
meggyesmuffin 01
meggyesmuffin 01meggyesmuffin 01
meggyesmuffin 01
Két tálat készítek elő, az egyikben a cukrot kikeverem a tojással, majd a vajjal is, hozzáadom a vaníliát, a tejszínt és a tejet. A másik tálban a diót, a lisztet a sót, a sütőport és a szódabikarbónát dolgozom össze. A lisztes keverék közepébe egy mélyedést simítok, beleöntöm a tojásos-cukros tejet, majd az anyagokból homogén tésztát keverek. A masszát kivajazott pitesütő tálba öntöm, rászórom a cseresznyét és egy spatulával a tésztába dolgozom. A pitét 200 ºC-ra előmelegített sütőben, 30-40 percen át sütöm. Mielőtt kivenném, a közepébe szúrt villával ellenőrzöm, hogy valóban készre sült. A pitét hagyom hűlni, eközben 5-7 dkg vajat fölmelegítek egy szószos lábasban, az enyhén habzó vajhoz annyi porcukrot adok, amennyit fölvesz. Hozzáadok egy evőkanál vanília esszenciát és egy nagyon kicsi tejet. A mázzal bevonom a pitét. 
meggyesmuffin nyito02
Szia
Judit

Fotó: Keresztesi Judit

Huszonegy nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel.

Mi készült itt az elmúlt három napban?  

Háromszáznegyvenkettedik nap: Nyuszifüles csomagok
Háromszáznegyvenegyediknap: Egy kiállítás képei
Háromszáznegyvenegyedik nap: Én az égen

kalendarium 112 
 A Merj Alkotni! 365+

A bejegyzés trackback címe:

https://napfenyposzt.blog.hu/api/trackback/id/tr215859964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása