Szerző: Noah Scalin - az eredeti interjú angol nyelven jelent meg a makesomething365.blogspot.com oldalon.

         Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit testvérek, Magyarországon laknak, Budapesten, és a Merj Alkotni 365+ projekten dolgoznak együtt. „ Egy mini művészeti vagy DIY show jelenik meg ezen a blogon, naponta. A munkák bármilyen alapanyagból, szabadon választott technikával készülhetnek, bármit felhasználok, ami a kezem ügyébe kerül, legyen az étel, textil, bádogdoboz vagy festék. Amikor a program elindult, mindössze egy szabályt állítottam fel önmagamnak: heti egyszer eredeti alkotással kell előállnom, a fennmaradó hat napon azonban bárki ötletét újragondolhatom vagy bármilyen tárgyat lemásolhatok. A nővérem csatlakozott a programhoz, ő írja a napi posztok bevezető szövegeit, és ha van erre ideje, rövid történeteket is megjelentet.” – mondja Barbara. 
 

1. Miért döntöttél úgy, hogy ezt a projektet választod?

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni 365+ rovat - 2013. augusztus 8.

         Nekem szokásom, hogy megérzések alapján, absztrakciókkal foglalom el magam, kitartóan. Kívülről ebből csak a hemzsegés tűnik szembe, de hogy az milyen okból keletkezik és mitől marad abba, senki nem tudja. Jók a statisztikáim, ez az egy szerencsém van. Ezúttal is valami ilyesmi történt, addig tolongtam Julie Powell főzőblogja körül, hogy végül Washington mellett, a Virginia állambeli Richmondban kötöttünk ki, virtuális értelemben.
         Noah Scalin, saját dizájnügynökségének művészeti igazgatója, egy magasan képzett mini művészdinasztiából származó grafikus, aki 2007-ben kivágott egy koponyaformát papírból, és felszkennelte az internetre. Azt írta mellé, hogy ezentúl egy éven át, miden nap készít egy koponyát, és azután 365 napon keresztül díszes, furcsa, bonyolult, egyszerű, lélegzetelállító fejeket tett közzé blogján. Noah Edward Goreyn grafikáin és Addams Charles, Addams Family rajzain nőtt fel, ez biztosan segítette a témaválasztásban. Számára a koponyaalkotás a halandóságra való emlékezés, de nem az önsanyargatás jegyében, hanem éppen ellenkezőleg, annak érdekében, hogy vele együtt a lehető legtöbb ember átérezze az élet értékét.
         Noah Scalin készített velünk egy interjút, amit Make something 365 & get unstuck* blogján tett közzé. Barbi pedig a ránk jellemző porcelánedényekből egy omázs koponyát hozott létre Noah-nak, ajándékba. Az interjút itt olvashatod, ugyanez magyarul, erre a linkre kattintva jelenik meg.
(*Készíts valamit 365 napon át, és mozdulj el a holtpontról)

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 7.

         Franciaországban töltöttem az egyetemi gyakorlatomat, egy ménest kellett etetnem, egy hónapon át. Ez volt életemnek az az időszaka, amelyben nem engem harapott hátba egy versenyló. A franciák tudnak főzni, ezt mi úgy szeretjük mondani, hogy az semmi, mert a magyar pörköltnek nincs párja. De a cassoulet-hez, a burgundi marhához, és a málnaszufléhoz azért hamar hozzá lehet szokni. Készítettem egy kéreg nélküli édesburgonyás quiche-t (kist). Őszintén, ez a legjobb quiche, amit valaha kóstoltam. A korábbiak mind, egy kissé száraz sonkástojásra emlékeztettek, de ezen az édesburgonyás, póréhagymás változaton a tojásos tejszín a fetával könnyű krémmé áll össze.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 6.

        Amikor Dustin Hoffman nőnek öltözve vett részt egy televíziós meghallgatáson, a producer azon gondolkodott, hogy a kameramannak vajon mennyire távoli képet kellene mutatnia, hogy a nő egy árnyalattal csinosabbnak legyen érezhető? A kameraman azt válaszolta, hogy az Ohio állambeli Clevelandig, ha hátrálna, az talán elég lenne. Ez onnan jutott eszembe, hogy ma két ételt fotóztunk be, az egyiket tisztes távolságból, mert bár leírhatatlanul finom, ha a kamerával a közelébe mentünk, nem akart annak látszani. Ez a szedres desszert más, fotogén, minden részletét szabadon engedte fényképezni.

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 5.

         A Star Wars 1979-ben csusszant át a tiltó – tűrő – támogató kulturális védőhálón, és így itthon is nézők tömegei szembesülhettek azzal, hogy nagyon régen, egy messzi-messzi galaxisban működött egy Birodalomnak nevezett, problémás viselkedésű sötét erő, amely nem volt kellemes társaság. Nem az van, hogy bohém lett volna, vagy megbízhatatlan, esetleg csapodár, hanem inkább, hogy népeket irtott ki. Szerencsére az erőnek olyasmi attribútumai vannak, mint annak a könnyen szakadós ragasztószalagnak, amelyiknek az egyik oldala sötét, a másik oldala meg világos, és a Sokol rádiótól az Univerzumig mindent összetart. Szóval a történetben a világos oldal is belépett a térbe, és így egy olyan párbaj látszott kibontakozni, amelyikben világosnak nem voltak valós esélyei sötéttel szemben, mégis, egy rém pocsék középjátékot követően megfordította a játszma állását. Zelma azt mondta régebben, hogy azért utálja ezeket a beszélgetéseket, mert rombuszokban beszélek, (persze, rébuszokban), de ez itt a város napos oldala, és olyan természetű ügyet, mint amilyen az elmúlt hetekben kötött le: Itt. Nem. Tárgyalhatunk. Annyit szeretnék csak elmondani, hogy múlt csütörtökön, 16 óra 48 perckor, megváltozott a jövő.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 4.

         Esténként szükségem van egy lazító filmre, ami kellően érdekes, de nem köt le annyira, hogy ébren tartson. Korábban egy Sherlock Holmes részt indítottam el, mindegy volt, hogy melyiket, mert mire a főcímben a lovas kocsi befordult a Baker Street sarkán, már régen aludtam. Most a Sötét Zsaruk tölt be hasonló szerepet, éjjelenként azt soha nem látom, hogy Tony Shalhoub lebukik a csempészáruval, de hogy Tommy Lee Jones elengedi a teljes mexikói menekültszállítmányt, majd szétlövi Mikeyt a földönkívülit, azt állandóan.
         A tizennégy órán át tartó nyaralás után ma egy MIB ihletésű mexikói ételt készítettem.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 3.

         Tegnap estére lehetett sejteni, hogy elfáradtunk, sem az írás, sem a bonbon nem ment jól, ma reggel pedig, végignézve a társaságon világossá vált, hogy adnom kell magunknak egy szabadnapot. Dél körül Fissel megettünk egy levest a Kálvinon, belegázoltam a szenzoros szökőkútba a Szabadság téren, most pedig lemegyünk a Balatonra, és százhuszonnégy napja először, egybefüggő tizenöt órát töltünk szabadon azzal, amivel akarunk.

Még áprilisban, egyszer a napi teljesítményem az volt, hogy levegőbe ugrottam a Mária utcában. Ma sem nyújthatok sokkal többet. Fis egy poroltóból felhőt fújt az égre még a hét elején, Judit lefényképezte, én pedig ezt a képet most kiteszem ide.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 1.

         Láttam egy műsort a tévében, amiben egy szakács, egy darab penészes sajtból Rossini sztéket főzött. Erős túlzás. Láttam egy műsort a tévében, ahol pár, kamrában összeguberált alapanyagból rendes ételt készítettek. Hogy nem kell olyan sok a színvonalas táplálkozáshoz, ez volt, azt hiszem, az üzenet. Tegnap lemásoltam egy Renoirt. Ez is túlzás. Volt itthon egy tömb post-it lap, és semmi más, meg egy kis festék esetleg. Nézegettem egy Renoir albumot, és megfigyeltem, hogy néhány részlete kiviláglik a képből, nekem világlottak ki, nem állítom, hogy ez általános lenne. És mint Mr. Bean Whistler Mamájának arcát, leskicceltem a csíkos ruhákat, szalmakalapokat és a kristálycsillárokat, majd a lapokat beleragasztottam egy keretbe.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 29. 

         Egyszer Andy Warhol, egy rövidfilmen megevett egy hamburgert. Később egész mozgalmak szerveződtek arra, hogy nézzék, ahogy Warhol megeszi a hamburgert, sőt arra is, hogy nézzék, aki nézi, hogy valaki nézi Andy Warholt, hogy megeszi a hamburgert.
         Tegnap reggel kiültünk egy teraszra a Deák tér közelében, és amíg ittuk a kávét, én könnyű kézzel lehúztam a második bőrt is a lábakról, amelyek egy nyúldombi teadélutánon léptek fel először. A helyszíni szemlét követően kiszabtam a szoknyát, majd egyszerűen egy rács alá illesztettem a szobrot, így úgy nézett ki, mintha a Fehér Hajó utca és a Sütő utca sarka nem olyan régen ráesett volna a Nyugati Boszorkányra. Ez egy világos üzenet volt, minden arra járó értette, fotózták, majd fotózták, hogy fotózzák, és én persze fotóztam mindenkit, ha fotózott, ha nem.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 28.

         Ma negyven fok volt, árnyékban. Ez megbonyolítja a tiszta gondolkodást, még légkondicionált helyiségekben is, nemhogy a Sütő utcában, ahol délelőtt ültünk, és a holnapi viccemet teszteltük a járókelőkön, de ne vágjunk a dolgok elébe. Mára egy Esther Hörchner készletet, illetve annak egy darabját reprodukáltam, részben azért, mert egy Eva Zeisel készletet elég nehéz lett volna leutánozni, részben pedig azért, mert a fürdőző lány mint téma, passzol a hőgutához mint országos állapothoz.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 26.

         Neil Simon írt egy darabot, amiben egy ismeretlen, akit Elliot Garfieldnak hívnak, odaadja mindenét Paula McFaddennek, és csak annyit kér cserébe, hogy a nő legyen hozzá kedves. Amit Paula persze félreért, be is dühödik, de Garfield utána siet a nappaliba, és mondja neki, hogy hallgassa meg, de figyelmesen, mert lehet, hogy utoljára beszélnek ők ketten. Jegyezze meg a nő, hogy nem mindenkit az ő észbontó testéért esz a fene, először is, mert nem annyira észbontó, nem mondja, elmegy, de nem hánykolódik miatta álmatlanul. Még csak nem is nagyon csinos, talán, ha néha elmosolyodna, de a világért sem akarná, hogy erőszakot tegyen a természetén. Ha ő a kedves szót használja - kiabálja Garfield -, akkor úgy is érti. Hogy legyen a nő rendes hozzá. Szerinte megérdemli. Mert ő is rendes. És kicsivel később Paula meg is kéri Elliot Garfieldot, hogy ne haragudjon, mert nincs hozzászokva, hogy vadidegenek ilyen nagylelkűen viselkedjenek vele. Tegnap egy nagyon rendes ember segített nekem, pontosabban két nagyon rendes ember, egymással kapcsolatban, egymást önkéntelenül múlták felül rendesség terén, nem is értem. Az itt nem tárgyalható körülmények között tapasztalt kedvességnek ehhez a mértékéhez én nem vagyok hozzászokva. Szóval köszönöm annak, aki érti, ha olvassa, és persze aki hallja, adja át, satöbbi. 

Készítettem ma egy beszélő képeslapot.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 23.

         Amikor megnyomom a lift hívógombját, olykor akaratlanul az jut eszembe, milyen érdekes volna, ha a gomb egy nagyobb, erősebb akaratú rendszerrel állna összeköttetésben, és mondjuk a felvonó elindulásának pillanatában Los Angeles belvárosában leállna a forgalom? A gombok hatalma az én képzeletemben végtelen, a másik lakásban hagytunk például egy tűzhelyet, aminek egyik gombján az „idő áll” felirat olvasható. Persze az is lehet, hogy régen „időbeállító”-t nyomtattak rá, ami az évek múlásával megkopott, de túl nagy a kockázat, és ezért úgy döntöttem, inkább nem babrálom. Végül ott van a zebra az Ecseri úton. Annak a nyomógombja, ha jól láttam, rögtön a facebookra küldi az információt.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 21.

         Ma a Fellini Rómaiban voltunk a Rómain, és nem tagadom, hogy beszélgettünk Fellini Rómájáról, ha csak rövid ideig is. Ezzel alig összefüggésben szeretném megjegyezni, hogy ilyen gyönyörű nyaram még nem volt soha, vagy az is lehet, hogy volt, de nem vettem észre. A mai munkának nincs köze a mai programhoz, legfeljebb annyi, hogy mivel egész délután a Duna partján ültünk, mindössze erre volt időm ezen a vasárnapon. Ha jól számolom, ez a harmadik banános posztom, (tehát nem unom. Bocsánat.) Először volt a darabolós trükk, azután következett Andy Warhol és most ez a valóságshow, amelyben Zack és Costas örülnek, hogy most nem ők, hanem David és Hugo közül valamelyik számára jött el a búcsú pillanata.

Írta: Keresztes Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 16. 

         Arról beszélgettünk, hogy melyikünk, kihez lenne hajlandó sorban állni aláírásért. Judit azt mondta, hogy ő az egyetemen állandóan aláírásért áll sorban, de nem erre gondoltunk, hanem arra, hogy ha lehetne, kitől kérnénk autogramot. Ez olyasmi játék, mint a kivel találkoznál szívesen, ha visszamehetnél az időben, (a rajzfilmfigurák és a pasik a Mátrixból nem érnek). Fis Graham McPhersonnal íratna alá egy lemezt, Judit simán kivárná a sort Tim Roth-hoz. Én két napot lennék hajlandó áldozni arra, hogy Louis CK végül szignózza egy pólómat. Fran Lebowitz volna a másik, akire szánnék időt, bár mostanában nem írt sajnos, legutóbb a nyolcvanas években jelent meg két könyve. Akkor őt tartották a legszellemesebb nőnek Amerikában. Elenor Wachtelnek azt mondta tavaly egy CBC interjúban, hogy az övé nem írói blokk, hanem írói blokád.
         Van egy áramlat, amelyben az aláírásokat kihajtják drótból, és ékszereket készítenek belőlük. Én Lebowitz kézjegyéből formáztam ma egy medált.