Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt

Nyolcadik nap: Megtervezem a holnapi tervemet

2013. április 10. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. április 8.
kezdokep
         Azt még nem mondtam, hogy nálunk sokszor ment a Julie and Julia című film. Nem én néztem. Julie Powell New York-i hivatalnok, Julia Child szakácskönyvét főzte le egy év alatt, ebből blogot írt, 365 nap, 524 recept alcímmel. Ez engem annyira nem érdekelt, hogy alig találok rá szavakat. Ami megragadott viszont, hogy van egy Lawrence Dai nevű hipszter a Northwestern Egyetemen, aki egyik reggel azon tűnődött el, milyen vicces, egyben non konform lenne, ha egy éven át minden nap megnézné filmen, ahogy Julie Powell egy éven át minden nap főz, és erről blogot írna. Ezek után Lawrence Dai háromszázhatvanötször nézte meg a Julie and Julia című filmet, és 365 bejegyzést tett róla blogján, a többiek azt hitték, hogy a harmadiknál nem jut tovább, ő önmagának egy hetet jósolt.


         Nos, ez a nyolcadik bejegyzésem, mára körvonalazódott, hogy nagyon kemény lesz az elkövetkezendő háromszázötvenhét nap, és egyáltalán nem ártana valami terv, ami alapján haladok. Az eddigi, magától értetődően napi hat óra szabadidős elfoglaltsággal keletkezett alkotásokat statisztikailag elemezve úgy néz ki, hogy három téma köré csoportosul majd a munka: a lakás kipofozása, az asztal és evés körül forgó társasági élet kellékei, és olyan mini projektek, amin jókat röhögök majd, miközben készülnek. 

Ez a mostani, semelyeik csoportba nem sorolható, összeállítottam egy tavaszi kopogtatót, azt mutatom meg. 

A szaténrózsa hozzávalói: 
5 méternyi 5 cm széles színes szaténszalag, 
olló, 
gyöngyfejű gombostű, 

A kopogtató hozzávalói: 
egy kis cserép, 
akrilfesték, 
ecset, 
vízbázisú, átlátszó lakk, 
szalmakoszorú alap 15 cm átmérőjű, 
szaténszalag, 
ragasztópisztoly, 
virágkötő drót, 
drótvágó szerszám. 

Ezekből a szalagokból, könnyű rózsát tekerni, mert az anyag nem feslik, de ha nincs otthon szalagotok, a virágokat bármilyen, nem túl vastag színes anyagból is elkészíthetitek. 
montazs rozsa 01
A szalagot lazán összesodrom. Minél hosszabb szalagot tekerek össze, annál nagyobb lesz a virág átmérője. A rózsa közepét szorosra tekerem, a többi réteget úgy adom hozzá, hogy közben időnként még sodrok a szalagon. Amikor elérem a kellő átmérőt, oldalról átszúrom az összes réteget egy gombostűvel, így nem csúszik szét a virág. 10-15 darab rózsát tekerek a kopogtatóhoz. 
montazs rozsa 03
A kopogtató hátára drótból készítek egy hurkot, ennél fogva lehet majd felakasztani az ajtóra. Az alapot körbetekerem egy szalaggal. A kezdőpontnál és a végpontnál is rögzítem két-két gombostűvel. 
montazs rozsa 04
A cserepet kifestem, lelakkozom, és belehalmozom a rózsákat. Gombostűvel rögzítem őket egymáshoz, és ragasztópisztollyal a cseréphez. Egy szalagot áthúzok a kopogtató felső részén, és gombostűvel rögzítem a huroknál.
montazs rozsa 05
A szalagot hátul, a huroknál ki szoktam vágni, és körbeszegem.
montazs rozsa 02
A szalag tetejét összeragasztom, és egy gyufa lángjába tartva megperzselem a szélét, így nem feslik el az anyag. 
szinek kopogtato
Szia holnap is! 
Barbi
Háromszázötvenhét nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel

Mi készült itt az elmúlt három napban? 
Hetedik nap: Egy francia Budapesten
Hatodik nap: A levegőbe ugrottam egy százéves ház előtt
Ötödik nap: Leveled jött!

Fotó: Fischer Tamás és Keresztesi Judit

A bejegyzés trackback címe:

https://napfenyposzt.blog.hu/api/trackback/id/tr995214462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása